Birkózó Eb: Ligeti Dániel kétszer nyert, éremért birkózhat

K. G.K. G.
Vágólapra másolva!
2022.03.29. 13:05
null
Ligeti Dániel a selejtezőben és a negyeddöntőben is simán győzött (Fotó: Földi Imre)
Jól kezdtek kedden szőnyegre lépő szabadfogásúink a BOK-csarnokban zajló birkózó Európa-bajnokságon. Selejtezős mérkőzését Halidov Gamzatgadzsi és Ligeti Dániel is sikerrel vette, egyedül a felnőttújonc Püspöki Patrik nem tudott pontot csinálni az izraeli színekben versenyző Kalashnikov ellen (6:0). Sajnos Halidov sérülés miatt visszalépni kényszerült, azonban Ligeti győzött a negyeddöntőben is, így bejutott az elődöntőbe. Ugyanez nem sikerült Kuramagomedov Muradnak, aki a sikeres nyolcaddöntős bemutatkozás utáni körben már kikapott.

 

Halidov izgalmas, fordulatos lenti helyzetek után 6:6-ra végzett a grúz Vanisvilivel, ám challenge után a bírák úgy ítélték meg, Halidov utolsó akciókísérleténél a grúz megtépte a magyar mezét, így intésponttal 7:6-ra honosítottunk nyert, s ment tovább. Utóbbinak azonban az egyik lenti szituáció során megsérült a combja, a szőnyeget sem bírta elhagyni segítség nélkül, és sajnos hamarosan kiderült: nem tudja folytatni – vissza kellett lépnie…

Nehézsúlyú Eb-ezüstérmesünk, Ligeti a szlovák Gabriel Tysz ellen kezdett, remekül: egy egypontos kitolás után még az első menetben a hátára vágta a szlovákot négyért, onnan pedig már nem is hagyta felállni, betusolta az ellenfelet, így készülhetett a negyeddöntőbeli folytatásra, ahol a német színekben birkózó Gennadij Cudinovic következett.

A kazah születésű tokiói olimpikon sem jelentett akadályt: a Haladás kiválósága a meccs elején kiszedte ellenfele lábát és levitte két pontért, majd a második menetben egy összekapaszkodás után ismét sikerült befognia a rivális lábát és kiléptetni újabb egyért. Cudinovic 3:0-s hátrányban sem adta fel, de ezúttal Ligeti jött ki jobban a necces szituációkból, másfél perccel a vége előtt például megkontrázott egy meleg helyzetet, abból mögé került és már 5:0-ra vezetett. A végére a német teljesen elkészült erejével, Ligeti egy újabb mögé menés, levitel kombóval 7:0-ra biztosított, így este valószínűleg a súlycsoport egyeduralkodójával, az olimpiai, világ- és Európa-bajnok török Taha Akgüllel küzd majd meg a fináléért.

„Az első meccs kötelező volt, talán épp emiatt voltam különösen ideges előtte, de megoldottam – értékelt Ligeti Dániel negyeddöntője után. – A negyeddöntős ellenfelem, Cudinovic tavaly olimpiai kvótát szerzett itt, a BOK-csarnokban, szóval eddig szívesen járt ide – remélem, most már kevésbé fog… Jó birkózó, lehetett látni a meccsünkön is: nehézsúlyban kevés annyira kiélezett szituáció van, mint ezen a meccsen volt. Az, hogy végül mindegyikből én jöttem ki jobban, az általam befektetett kemény munkának köszönhető. November óta dolgozunk együtt folyamatosan Bánkuti Zsolt szövetségi kapitánnyal, neki is hála, hogy ennyire jól mozgok most. Akgülre számítok az elődöntőben, akivel legalább kétszázszor birkóztunk már egymás ellen. Sohasem vertem még meg, de hát hol máshol, ha nem itt?!”

Negyedik keddi szőnyegre lépőnk, Kuramagomedov Murad a nyolcaddöntőben kezdett a jó nevű brit Charlie Bowling ellen, akit ha ki nem is gurított a szőnyegről, levitelekkel és pörgetésekkel 11:0-ra legyőzött, így technikai tusos sikerrel jutott a következő körbe.

Onnan már nem sikerült továbblépnie: a nyolc között 3:0-s vereséget szenvedett az örmény Alihanjantól, utóbbinak ráadásul az olaszok kubai születésű sztárját, a kétszeres világbajnok, négyszeres Európa-bajnok, olimpiai bronzérmes Frank Chamizót kellene vernie a következő körben Kuramagomedov vigaszágához.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik