A maga nemében csodálatos kordokumentum a keletnémet Dieter Wrobel 1979-ben Berlinben, de azzal egy időben Prágában, Pozsonyban, Varsóban, Budapesten és persze Moszkvában is megjelent Kézfogások – Sport a szocializmusban című könyve, amelyet kimondottan a „béketábor” első nyári olimpiájára, az 1980-as moszkvai játékokra adtak ki. Nem titkolt célja a kötetnek, hogy bizonyítsa, milyen jól szolgálja a sport a békét, továbbá, hogy mennyire fejlett és tartalmas a sportélet a szocialista táborban, milyen fontos a mozgás és a testkultúra az egészséges szocialista „embertípusnak”.

A címadást is hamar megmagyarázza a szerző: „A kézfogás másodpercekbe belesűríthető évtizedes, éves, napos barátság megnyilvánulása az élet valamennyi területén – így a sportban is. A kézfogás gesztus, amely időt és határokat lép át, megannyi érzést, vágyat hordoz, hidakat épít, reményeket érlel. Amit szavakban nehéz elmondani, azt kézfogással könnyű kifejezni. A két jó vezető, erőt és gondolatot cipelő, napjaink felfokozott érzelmi hullámverésében megnyugtatást adó barátunk a testvérek között.”

Ez a pátosszal teli hangnem belengi az egész könyvet, pláne amikor példákat sorakoztat fel a szocialista sportbarátságra.
Mint ez itt: „A nagy világversenyeken is gyakran tanúi lehetünk a sportbarátságnak. 1972-ben a sapporói téli olimpián az NDK-beli Dieter Speer bemelegített, készült a futásra a biatlonváltóban, amikor észrevette, hogy a már versenyben levő Alekszander Tyihonovnak eltörött a léce. Gondolkodás nélkül kisegítette ellenfelét saját, már lebélyegzett sílécével. Tyihonov folytatni tudta a versenyt és így szerzett a Szovjetunió váltója aranyérmet! Az NDK a harmadik helyen végzett.”

Az állami ünnepek „élőképét” gyakran megannyi sportoló adta

Szinte minden második oldalra jut valamilyen álságos idézet a sportról egy-egy pártvezértől. „A testkultúra és a sport beépült népünk élményvilágába. Csak a szocializmusban képes az ember tehetségét és képességeit kibontakoztatni saját és a szocialista haza javára.” (Erich Honecker) Meg persze sorjáznak az ordas hazugságok, mint: „Az 1980-as olimpiát abban az országban rendezik, ahol a legfőbb érték az ember, s az ember csak egészségesen, frissen lehet teljes értékű.” (A Gulagra hurcolt 19 millió ember talán másként érzékelte, mennyire az ember a legfőbb érték a Szovjetunió­ban.)

De túl a propagandán, az például igencsak értékelhető a könyvben, hogy kiváló információforrást jelent a kutatásokhoz a szocializmus sportját illetően, beszámol a szocialista országok olimpiai szerepléséről a háború utáni időszakból, ezek az országok egymás közötti mérkőzéseiről az egyes sportágakban, a különböző meghívásos tornáktól a Szovjetunió népeinek szpartakiádjáig, mindehhez rengeteg adatot társít, és a tömegsportmozgalom történetét is részletesen taglalja, nehezen hozzáférhető adatokat közöl.

A kommunista Románia „reklámarca” és országimázsépítője, Nadia Comaneci

Viszonylag kevés a szöveg egyébként a 180 oldalas kiadványban, csak az első negyven oldal, a többi pedig fénykép rövidebb-hosszabb képaláírással.

A képek egyébként zseniálisak, órákig el lehet nézegetni. Bizonyos, hogy abban, aki e korban élt és sportolt, nosztalgikus érzéseket kelt, politikai nézettől függetlenül.

(Dieter Wrobel: Kézfogások – Sport a szocializmusban, Sport Kiadó, 1979)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. március 4-i lapszámában jelent meg.)