DTM: a Ferrari partnereként tér vissza a Red Bull – hivatalos

H. L.H. L.
2021.02.02. 13:19
null
Albon AlphaTauri-Ferrarival áll rajthoz (Fotók: Redbull.com)
A Red Bull kedden a hivatalos oldalán bejelentette, hogy az olasz AF Corse oldalán visszatér az átalakuló német túraautó-bajnokságba (DTM), s hogy autóit többek között a Formula–1-ben ülés nélkül maradó Alexander Albon vezetheti a 2021-es idényben.

 

Mint ismert, a Formula–1-es Red Bull nem hosszabbította meg Alexander Albon szerződését a 2020-as idény végén, helyére a Racing Pointból átalakult Aston Martintól elküldött Sergio Pérezt igazolta le Max Verstappen csapattársaként. A „vörös bikák" ugyanakkor nem engedték el teljesen a thaiföldi kezét sem, hiszen kinevezték a csapat teszt és tartalék pilótájának, illetve a DTM-ben is helyet biztosítottak neki az idei évre.

A Red Bull ugyanis két év kihagyás után visszatér a nagy átalakuláson átmenő német túraautó-bajnokságba, amelyben ettől az évtől GT-autókat használnak. A „vörös bikák" az AF Corse oldalán szállnak újra harcba, a Ferrari 488 GT3 Evo autóit Liam Lawson, Nick Cassidy és Albon kormányozhatja majd. Előbbi a Red Bull-színeket kapó gépet fogja vezetni, míg utóbbi kettő az AlphaTauri-fényezésű kocsin fog osztozkodni a tervek szerint nyolc versenyhétvégéből álló idény során.

A DTM nagyszerű sorozat, remek versenyzőkkel és izgalmas versenyekkel. Csak egyszer vezettem ilyen autót, még 2015-ben, amikor neveztek a BRDC Fiatal Versenyző-díjra. Nagyon különböznek az együlésesektől. Sokkal kevesebb a leszorítóerő, és a gumik is nagyon eltérnek, szóval másfajta vezetési stílust igényel. Bele fog telni némi időbe, mire teljesen megszokom, de már nagyon várom az új kihívást, amikor nem lesznek F1-es kötelezettségeim" – nyilatkozta Albon.

A DTM idei kiírása június 18–20-án veszi kezdetét Monzában.

 

Legfrissebb hírek

Új motor, fejlesztések és tisztelgés Schumacher előtt – a Ferrari több fronton készül a monzai összecsapásra

F1
2026.08.31. 16:26

Az FIA megosztotta az ADUO-eredményeket: a Red Bull kivételével mindenki fejleszthet – hivatalos

F1
2026.08.26. 18:16

„Azért vagyok itt, hogy nyerjek” – Hamilton frusztráltan nyilatkozott a zandvoorti futam után

F1
2026.08.24. 14:08

Hamilton újjáépítette az önbizalmát a zandvoorti időmérőn, optimista a verseny előtt

F1
2026.08.22. 21:07

Kiéleződhet a harc a Holland Nagydíjon – új fejezet kezdődik a bajnokságban?

F1
2026.08.20. 15:22

Alexander Albon jövőre is a Williams színeiben versenyez – hivatalos

F1
2026.08.18. 16:23

„Nincs trükközés, nincs titkolózás” – a Mercedesnél nyílt a harc Russell és Antonelli között

F1
2026.08.18. 13:03

Hamilton a Ferrari taktikáját és a saját teljesítményét is kritizálta a Magyar Nagydíj után

F1
2026.07.26. 19:25