Vívás: Még ennél is feljebb juthatok – Battai Sugár

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2025.06.15. 21:33
null
Battai Sugár Katinka (Fotó: Bizzi Team)
Pályafutása első egyéni érmét szerezte Európa-bajnokságon vasárnap Battai Sugár: Dávid László tanítványa a női kardozók egyéni viadalán a harmadik lett.

– Jó volt látni, hogy a dobogóra már fülig érő szájjal lépett fel.
– Örülök ennek az éremnek, bár egy elveszített asszó után nem sokkal az ember sohasem lehet maradéktalanul elégedett – válaszolta lapunknak Battai Sugár Katinka. – De azt el kell ismerni, hogy a francia Sarah Noutcha nagyon jól vívott a nap folyamán.

Egyéb egyéni
11 órája

Siklósi után Battai Sugár is bronzérmet szerzett a genovai vívó Eb-n

Katona Renáta ötödik, Pusztai Liza 17., Szűcs Luca pedig 31. lett.

– És hogyan jellemezné Battai Sugár vasárnapját?
– Úgy jöttem Genovába, hogy szeretnék magabiztosan vívni, ez, azt hiszem, majdnem végig sikerült is, bár volt egy kis megingásom az első tizenötös asszómban, de utána rátaláltam az útra.

– Egy ilyen megingásnál hogyan rángatja ki magát a gödörből?
– Ahhoz az akciókhoz, előkészítésekhez nyúlok ilyenkor, amelyeket biztosan tudok, és persze ezúttal is figyeltem arra, mit mond az edzőm, mert ez is segíteni szokott.

– A négyes döntőt egy másik csarnokban rendezik ezen az Eb-n, vagyis a nap végén a legjobb négynek át kell vonulnia az addigi teremből máshová. Ez mennyire zavaró?
– Csak egy kicsit. Szerencsére vasárnapra változtattak valamit a szervezők, mert az első napon többen panaszkodtak a meleg miatt: rosszabbra készültem ezek után, de nem volt gond. Ráadásul a férfi párbajtőrözők kezdtek, úgyhogy volt időnk bemelegíteni, kicsit iskoláztam is az edzőmmel, vagyis rá tudtam hangolódni az elődöntőre – ezen a téren nem lehet panaszom.

– Meg annak kapcsán sem, hogy megszerezte első egyéni Eb-érmét!
– Jó ezt így hallani, meg kimondani is, de azt hiszem, hétfőn ennek még inkább fogok örülni, hiszen ahogyan már mondtam, egy vesztes asszó után marad az emberben némi hiányérzet.

– Az edzője, Dávid László elárulta, hogy a korábban „csak” kisebb sérülésként jellemzett csípőfájdalom azért jóval több gondot okozott, mint azt sejtették a külvilággal – most már elárulhatja, nem aggódott?
– Volt bennem egy kis félsz, mert az edzéseken nem mindig tudtam a saját vívásomat gyakorolni, de a versenyen nem éreztem fájdalmat, és ugyanígy volt az utolsó világkupa-viadalon, Limában is. Persze, az adrenalin, és az, ha jól bemelegít az ember, sokat segít ezen a téren. A sérülésem miatt a felkészülésem kicsit döcögősebb lett, mint azt szerettük volna, ám éppen a fájdalom és az, hogy rendszeresen járok gyógytornászhoz, tudatosabbá tett, például bemelegítés során is sokkal jobban figyelek mindenre – és magamra.

– Ott a nyakában az Eb-bronz, de hogyan látja, hol a helye az európai mezőnyben?
– Valahol ezen a környéken – vertem már meg mindenkit, de én is ki tudok kapni sokaktól. Azt hiszem, ha odafigyelek mindenre, ha a továbbiakban is sokat dolgozom, ennél még feljebb is juthatok. Pozitívan értékelem a szezonomat, úgy érzem, sikerült beleerősödnöm a mezőnybe egyéniben is, bizakodó vagyok a folytatást illetően.

– A folytatás még jön szerdán Genovában is, hiszen akkor rendezik a női kardozók csapatversenyét, és ettől a számtól is sokat várunk, ezzel ugye tisztában van?
– Mi is sokat várunk magunktól. Van két napunk: az elsőn szerintem városnézés és pihenés lesz a program, a másodikon viszont már iskolázunk, ráhangolódunk a szerdai csapatversenyre. Átbeszéljük ilyenkor a taktikát, de ennél is fontosabb, hogy még itt, a helyszínen is „építjük” a csapategységet, mert az összhang nagyon fontos. Az ágakat leginkább az edzők figyelik, én például nem is szeretem tudni, kik várhatnak ránk, jobban szeretek csak a következő feladatra koncentrálni.

– Tudják már, ki lesz a befejező ember, hiszen majdhogynem mindenki szerepelt már ezen a poszton korábban?
– Limában Szűcs Lucáé volt ez a feladat, jól meg is oldotta, de hogy Genovában hogyan osztja ki a szerepeket Ravasz Etele vezetőedző, még nem tudjuk, magam is kíváncsian várom, ki lesz a befejező emberünk.

VÍVÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, GENOVA
Egyéni. Kard. Nők. A csoportmérkőzéseken: Katona 6 győzelem/0 vereség, Pusztai 5/0, Battai 5/1, Szűcs 2/3. A 32 közé jutásért: Szűcs–Eifler (német) 15:14. A 16 közé jutásért: Battai–Kivajeva (grúz) 15:13, Katona–Popova (orosz) 15:9, Wator (lengyel)–Pusztai 15:14, Komascsuk (ukrán)–Szűcs 15:13. Nyolcaddöntő: Battai–Georgiadou (görög) 15:10, Katona–Battiston (olasz) 15:10. Negyeddöntő: Battai–Martin-Portugues (spanyol) 15:7, Matuszak (lengyel)–Katona 15:14. Elődöntő: Noutcha (francia)–Battai 15:9. Döntő: Noutcha–Komascsuk 15:6. Európa-bajnok: Sarah Noutcha (Franciaország), 2. Alina Komascsuk (Ukrajna), 3. Battai Sugár Katinka (Magyarország, klub: DEAC, edző: Dávid László) és Sylvia Matuszak (Lengyelország), …5. Katona Renáta (Magyarország), …17. Pusztai Liza (Magyarország), …31. Szűcs Luca (Magyarország)

 

Legfrissebb hírek

Vívás: Még ennél is feljebb juthatok – Battai Sugár

Egyéb egyéni
8 órája

Siklósi után Battai Sugár is bronzérmet szerzett a genovai vívó Eb-n

Egyéb egyéni
11 órája

Siklósi Gergely kikapott az elődöntőben, így bronzérmes lett a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
11 órája

Vívó Eb: két magyar a legjobb 16 között férfi párbajtőrben

Egyéb egyéni
14 órája

Szilágyi Áron ezüstérmes a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 20:56

Bronzérmet nyert Pásztor Flóra a vívó Eb-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 19:10

Dancsházy-Nagy Tamás: Ellenünk mindenki száztíz százalékkal küzd

Egyéb egyéni
2025.06.14. 08:11

Gyász: 88 éves korában elhunyt Horváth Zoltán olimpiai és világbajnok kardvívó

Egyéb egyéni
2025.06.12. 20:33
Ezek is érdekelhetik