Párizs 2024: Csak arannyal térhetek haza – Muszukajev

Vágólapra másolva!
2023.11.10. 13:24
null
Muszukajev kizárólag az arannyal lenne elégedett Párizsban (Fotó: Nemzeti Sport)
Muszukajev Iszmail világbajnok és Európa-bajnok magyar birkózó az aranyéremért utazik a jövő évi olimpiára, amely egyben az utolsó is lehet a pályafutásában.

A Ferencváros 30 éves birkózója 2019-ben lépett először szőnyegre magyar színekben, a Nur-Szultánban rendezett olimpiai kvalifikációs világbajnokságon, melyen bronzéremmel mutatkozott be, emellett indulási jogot is szerzett a tokiói ötkarikás játékokra, ahol ötödikként zárt a 65 kilogrammos súlycsoportban. Az oroszországi Kabardföldről származó sportoló tavaly megnyerte a budapesti Európa-bajnokságot, idén megszerezte Magyarország második szabadfogású világbajnoki címét Belgrádban – az elsőt 44 évvel ezelőtt Kovács István harcolta ki –, ezzel "jegyet váltott" a párizsi játékokra.

„Már hetven százalékban sikerült elfogadnom, illetve feldolgoznom, hogy világbajnok lettem. Amikor hazamentem, nagyon sokan fogadtak a fővárosban, Nalcsikban, az egész nép velem ünnepelt. Magyarországon pedig a csapatbajnokságon köszöntöttek, ami szintén nagyon jólesett” – mondta az MTI-nek Muszukajev. Hozzátette, kicsit fárasztó, hogy a vb óta mindig a középpontban van, de el kell fogadnia, hogy a siker ezzel jár.

A kétszeres vb-bronzérmes szerint összességében jó évet zárt, még annak ellenére is, hogy áprilisban a zágrábi kontinensbajnokságot betegség miatt kénytelen volt kihagyni.

„Szerettem volna szőnyegre lépni az Európa-bajnokságon, de úgy fogtam fel, hogy az csak egy lépcsőfok lenne a világbajnokság és az idei céljaim elérése felé. Megbetegedtem, de összességében nem maradt bennem hiányérzet emiatt, sőt talán így jobban tudtam koncentrálni a vb-re” – fogalmazott.

A 65 kilós világklasszis jelezte, jövőre kihagyja az első nemzetközi rangsorversenyt, a február 12. és 18. között Kolozsváron sorra kerülő Eb-n azonban már ott lesz, majd június első hétvégéjén is szőnyegre lép a Polyák Imre-Varga János emlékversenyen, amely a Ranking Series utolsó állomása – ezen a versenyen lehet az utolsó világranglistás pontokat begyűjteni az olimpiai kiemeléshez.

„Csak aranyéremmel jöhetek haza Párizsból, mással nem” – jelentette ki Muszukajev, aki hangsúlyozta: „lehet, hogy ez lesz az utolsó olimpiám, ezért mindenképpen szeretnék felállni a dobogó legfelső fokára.”

Azt is elárulta, hogy a tokiói játékokat kisebb csalódásként élte meg, mivel egy hónappal az olimpia előtt megsérült, és két hétig egyáltalán nem tudott edzeni, a maradék két hétben ugyan próbált visszatérni régi önmagához, de nem a legjobb formában érkezett a japán fővárosba.

Legfrissebb hírek

Jótékonysági akció a sóvidéki birkózókért a Nemzeti Sport Gálán

Birkózás
20 órája

Így telik a karácsony a Losonczi családban

Birkózás
2025.12.24. 14:28

Bacsa Péter: Jól indítottuk az olimpiai ciklust

Birkózás
2025.12.24. 06:45

Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

Birkózás
2025.12.23. 13:59

Fennakadt a doppingteszten az irániak U23-as világbajnok birkózója

Birkózás
2025.12.22. 16:02

„A győzelmet nem lehet megunni, igazi mámor” – interjú Losonczi Dáviddal

Képes Sport
2025.12.21. 11:58

Vitek Dárius, Végh Richárd és Bognár Erika lett az év birkózója

Birkózás
2025.12.19. 18:52

Kötöttfogásban a legjobbak között vagyunk

Birkózás
2025.12.19. 12:02
Ezek is érdekelhetik