Triatlon-vk: Tiszaújváros négy év után visszatér a sorozatba

2022.10.28. 13:15
null
Lehmann Csongor a legutóbbi tiszaújvárosi triiatlon-vk-n negyedik helyen zárt (Fotó: Bjudos Tibor/Észak-Magyarország)
Négy év szünet után, 2023 júliusában ismét a triatlonos világkupa-sorozathoz tartozó versenyt rendeznek Tiszaújvárosban – írja az MTI.

A nemzetközi szövetség (WT) a honlapján frissítette a 2023-as tervezett versenynaptárt, amelyben már a vk-állomások között szerepel a magyarországi futam. A WT szerint a sorozat egyik klasszikus helyszíne a sportolók és a nézők között is nagy népszerűségnek örvend, a versenyt július 8–9-én rendezik.

Tiszaújváros 1997-től megszakítás nélkül 2019-ig adott otthon vk-futamnak, utóbbin magyarként Lehmann Csongor és Bragmayer Zsanett végzett a legelőkelőbb helyen, előbbi a férfiaknál negyedik, utóbbi a nőknél hatodik lett. Két évvel ezelőtt a világjárvány miatt ez a verseny is elmaradt, majd kétszer Európa-kupa-futamot rendeztek. Azon a férfiaknál 2021-ben és idén is Lehmann Csongor bizonyult a legjobbnak, míg három hónappal ezelőtt Bragmayer első magyar női versenyzőként nyert Tiszaújvárosban.

A WT kijelölte a 2024-es párizsi olimpia triatlonos tesztversenyét is, erre jövőre augusztus 17–20-án kerül sor. Részletes pályát és programot még nem közöltek, de az biztos, hogy a belváros ikonikus részeit érintő olimpiai pálya lesz majd a tervezett alaphelyszín. Az ötkarikás programban szereplő egyéni számokban csütörtökön és pénteken lesz futam, amelyeket szombaton a paraversenyzők követnek, míg vasárnap a vegyes váltók zárnak. Miután ezek eredménye beleszámít a kvalifikációs időszakba, így azon újabb értékes pontokat lehet szerezni.

Legfrissebb hírek

Szalai Fanni és Lehmann Csongor nyerte meg a tiszaújvárosi világkupát

Egyéb egyéni
12 órája

Triatlon: magyar dupla dupla a tiszaújvárosi junior Európa-kupán!

Egyéb egyéni
17 órája

Triatlon-vk: szép magyar teljesítmények már az elődöntőben

Egyéb egyéni
2026.06.27. 19:57

A magyar triatlon ünnepi hétvégéje

Képes Sport
2026.06.27. 06:24

Lehmann Csongor ismét a győzelmet veszi célba Tiszaújvárosban

Egyéb egyéni
2026.06.26. 21:27

Triatlon-vb-sorozat: tizenötödik lett a magyar vegyes váltó

Egyéb egyéni
2026.06.21. 19:18

Triatlon elit sprint ob: Trungel-Nagy Zalán és Nádas Nóra Romina sikere Ajkán

Egyéb egyéni
2026.06.21. 17:33

Triatlon-vb-sorozat: Peszleg Dominika 30. lett Quiberonban

Egyéb egyéni
2026.06.20. 15:34
Ezek is érdekelhetik