Csupasport: Cseke Lilla ultrafutó újratervezi az életét

T. N.T. N.
Vágólapra másolva!
2022.01.10. 18:58
null
Cseke Lillának, az rgyik legeredményesebb női ultrafutónknak leginkább önmagát kell legyőznie (Fotó: csupasport.hu)
Bár a 2019-es évhez képest 2021-ben jóval kevesebb megméretésen vett részt Cseke Lilla, az ELTE Sashegyi Gepárdok ultrafutója (2020-ban a Covid és hosszabb kihagyás miatt kevesebbet versenyzett), azokon a viadalokon, amelyeken elindult, szép eredményeket ért el


Ami az előzményeket illeti, elmondta, hogy egy év futást követően 2017-től kezdett el edzővel dolgozni, és 2019 őszéig Márton Attila segítette munkáját. Ezalatt a két év alatt számos hosszabb versenyen sikerült emlékezetes eredményeket elérnie (BSZM, 6/12/24 órás futás, 100 km, Ultra Tisza-tó). Kétezerhúsz tavaszán Szabó Gábor vette át a felkészítését, azóta a Sashegyi Gepárdok tagja.

Mivel Lilla 2019 végén tartott egy rövidebb szünetet a futásban, és 2020 márciusában nagyjából négy hónap kihagyás után kezdett újra futni, abban az évben a nyári és az őszi időszakra rövidebb távokat választott (Ultra Tisza-tó: 65 kilométer, Korinthosz: 80 kilométer). A múlt évre ennek tükrében fogalmazta meg elvárásait.

„Kétezerhuszonegyre mindenképp szerettem volna visszatérni a hosszabb távokhoz, ami részben sikerült is. Egy elhúzódó ülőideg-gyulladás miatt nem tudtam pontosan tervezni, mivel az állapotomtól függött, hogy mit tudok vállalni. Tavasszal a PFB-OmszkiUltra száz kilométeres távján indultam, és nyolc és fél órás idővel második lettem. Ősszel pedig régóta dédelgetett álmom vált valóra, sikerült körbefutnom a magyar tengert az Ultrabalatonon, és 22 óra 5 perces idővel másodikként értem célba a lengyel győztes mögött”

A teljes cikket elolvashatja a csupasport.hu weboldalon.

 

Legfrissebb hírek

Várják a helyszínek jelentkezését a májusi Futókörök Napjára

Csupasport
23 órája

Magyarok is részt vettek a katonai ejtőernyős vb-n

Csupasport
2025.11.29. 13:47

Szombaton Óriás tekerés – 11 városban várják a résztvevőket

Csupasport
2025.11.25. 17:27

Keller Sándor hiszi, kiemelkedő eredményre lehet képes a backyardban

Csupasport
2025.11.22. 15:16

Jön a Balaton Maraton futóbuli, a péceli teljesítménytúra és a Naszály Trail terepfutás

Csupasport
2025.11.20. 09:36

Magyar aranyérmek és részvételi rekord a répcelaki szkander vk-n

Csupasport
2025.11.13. 18:09

A napfelkelte erőt adott neki, a hajrában lépett előre a vb-n

Csupasport
2025.11.11. 17:00

Jön minden idők legnagyobb létszámú hazai föld alatti futóversenye

Csupasport
2025.11.07. 13:39
Ezek is érdekelhetik