Asztalitenisz: Szudi Ádám meggyógyult, bízik az olimpiai szereplésben

Vágólapra másolva!
2021.01.07. 15:03
Koronavírus-fertőzése után ismét teljes értékű edzésmunkát végez Szudi Ádám, a férfi asztalitenisz-válogatott alapembere, aki továbbra is reménykedik abban, hogy Pergel Szandrával vegyes párosban ott lehet a tokiói olimpián – közölte a Magyar Távirati Iroda.

Az osztrák Wels légiósáról egy nappal a Bajnokok Ligája decemberi, düsseldorfi buboréktornája előtt derült ki, hogy elkapta a vírust, így nem is tarthatott klubcsapatával a viadalra.elkapta a vírust, így nem is tarthatott klubcsapatával a viadalra.

A játékos az M4 Sport Sporthíradóban csütörtökön elmondta, néhány hétig még óvatosabban tréningezett, de most már a válogatott többi tagjával – így Pergellel is – teljes erőbedobással készül Budapesten. A 2020-as évről Szudi elmondta: a pandémia miatt a szokásosnál jóval kevesebb versenyük volt, de ő örül annak, hogy ahol indult, ott jó teljesítményt tudott nyújtani.

„Az országos bajnokságon három számban is nyerni tudtam, a nemzetközi viadalokon is jól szerepeltünk, és a Top 16-bajnokságon is első tudtam lenni” – idézte fel az előző szezont az év férfi játékosának választott Szudi Ádám. Pergellel alkotott párosuk a járvány kirobbanása előtt a 14. helyen állt a világranglistán, ez azóta sem változott, s mivel az olimpián 16 duó indulhat vegyes párosban, jó esélyük van a kvóta kiharcolására.

„A nemzetközi szövetség még nem közölte annak a versenynek a helyét és időpontját, ahonnan még ki lehet jutni a játékokra, ezért minél több tornán szeretnénk elindulni, hogy a világranglistás pozíciónk minél előkelőbb legyen” – jelentette ki a játékos, hozzátéve: szerinte nagyon jó esélyük van arra, hogy kijussanak Tokióba.

Az európai egyéni olimpiai selejtezőt februárban rendezik, a világselejtező pedig március közepén lesz Dohában. A magyar női csapat – így két egyéni játékos is – már kvótás, Magyarország még férfi egyesben és vegyes párosban hajt indulási jogra.

(MTI)

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik