Triatlon-vk: sok újdonsággal és koncertekkel készül Tiszaújváros

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.28. 16:12
Sok újdonságot és hazai sztárparádét ígérő koncerteket illesztettek be az idei programba a július 10-14. között sorra kerülő tiszaújvárosi XXI. MOL Triatlon Nagyhét házigazdái.

A Nagyhét fő attrakciója továbbra is a világkupa lesz, amely része a 2020-as tokiói olimpia kvalifikációs sorozatának, és ahol hagyományosan rajthoz állnak a sportág legjobb magyar versenyzői. A rangos erőpróba felvezetése az ETU junior Európa-kupa és a Magyar Utánpótlás Gála lesz.

A szervezők tájékoztatása szerint a megújuló eseménysorozat a korábbinál rövidebb időszak alatt, ennek megfelelően sokkal koncentráltabb formában, intenzívebb élményt kíván nyújtani a városba látogatóknak.

A szabadidősportos versenyek közül ezúttal sem marad el a kerékpár, a futás és a sakk, valamint a Turista Triatlon, új elemként pedig megrendezik a "Tiszaújváros Warriort". Utóbbiban a város szívében felépített akadálypályán meghívott ismert emberek és civilek mérik össze magukat.

Tiszaújvárosban a kísérő programok között kiemelt szerepet kap a gasztronómia, azon belül a Bogratlon bográcsfőző fesztivál, emellett a rendezők nívós gyermekprogramokat állítanak össze, benne a kedvelt játszóházzal. Az idei koncerteken Magyarország legnépszerűbb előadói közül fellép az Edda, a Neoton Sztárjai, a Quimby, a Punnany Massif, a Jetlag és a Wellhello.

Legfrissebb hírek

Olimpiai kvalifikációs triatlon-vk-futam lesz június végén Tiszaújvárosban

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:43

A jövő sztárjai: Lipták Tamás triatlonkapitány

Utánpótlássport
2026.01.12. 09:00

Los Angeles 2028: maximális létszámot céloz meg a Magyar Triatlonszövetség

Egyéb egyéni
2026.01.09. 11:17

Triatlon: marad a bevált receptnél az utánpótlás

Utánpótlássport
2026.01.06. 09:09

A 2025-ös év is hangos volt a magyar fiatalok nemzetközi sikereitől

Utánpótlássport
2026.01.02. 09:02

A Szalai nővérek érkezésével triatlonnal bővül a Vasas sportági kínálata

Atlétika
2025.12.14. 10:48

Három hónappal gyermeke születése után visszatér Kuttor-Bragmayer Zsanett

Egyéb egyéni
2025.12.12. 14:06

Lehmann Csongor: Ez az év mérföldkő a pályafutásomban

Egyéb egyéni
2025.12.10. 11:19
Ezek is érdekelhetik