Triatlon-vk: öt magyarból csak egy ért célba Madridban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.05.05. 20:46
Az öt magyar indulóból csak egy, Dévay Márk ért célba a triatlonosok világkupa-sorozatának madridi állomásán vasárnap.

A viadal honlapjának tájékoztatása szerint Dévay 56:34 perc alatt teljesítette a 750 méter úszásból, 20 kilométer kerékpározásból és 5 km futásból álló távot, amivel a 16. helyen végzett.

Lipták Tamás, a magyar szövetség szakmai igazgatója az MTI-nek elmondta: Dévay a futás közepéig az élbollyal haladt, csak ott maradt le a legjobbaktól. A kiesőkkel kapcsolatban hozzátette: rosszullét, illetve fáradtság játszott közre abban, hogy így sikerült a madridi szereplésük.

A férfiaknál 65-en álltak rajthoz, kilencen nem fejezték be a versenyt, köztük két riói magyar olimpikon, Faldum Gábor és Tóth Tamás. A nőknél szintén kilencen nem értek célba – a 63 fős mezőnyből –, a kiesők között volt Bragmayer Zsanett és Vanek Margit is.

A férfiaknál a német Justus Nieschlag (55:51 p), a nőknél a francia Emilie Morier (1:02:18 óra) diadalmaskodott.

Legfrissebb hírek

Triatlon: Szalai Fanni aranyérmes az ausztriai junior Európa-kupán

Utánpótlássport
15 órája

Németh Gergő és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
2025.06.14. 15:13

Triatlon szupersprint ob: újbudai siker mindkét nem váltóversenyében

Egyéb egyéni
2025.06.08. 12:29

Triatlon szupersprint ob: férfiaknál Szűcs, a nőknél Pusztai nyert

Egyéb egyéni
2025.06.07. 19:16

A hónap utánpótlásedzője: május jelöltjei

Utánpótlássport
2025.06.05. 09:00

Triatlon, vb-sorozat: Lehmann Csongor tizedik lett Algheróban

Egyéb egyéni
2025.05.31. 18:23

A Tiszaújváros nyerte a férfi triatlon csapat ob-t

Egyéb egyéni
2025.05.24. 19:15

Kropkó Márton ezüstérmes a szamarkandi triatlon-világkupán

Egyéb egyéni
2025.05.24. 16:51
Ezek is érdekelhetik