Ki a jobb? Magyarok! – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2017.12.20. 23:28

Folytatódott a hagyomány, az MTI 1964 óta minden évben felkéri a hazai szakszövetségeket, hogy eldöntsék, kik sportáguk legjobbjai. A 23-szor első Portisch Lajos hegemóniáját egyelőre nem fenyegeti veszély – egyrészt azért, mert olyan férfi sakkozónk, mint ő, se égen, se földön nincs, másrészt a sportágak zöme jobban igénybe veszi a fizikumot, mint a sakk, tehát elképzelhetetlen 23 éven át a spiccen maradni. Emiatt (is) talán nem korrekt összevetni a különböző elsőségeket, de azért ne menjünk el szó nélkül Cseh László mellett: úszásban a férfiak között tizedik alkalommal is ő lett a legjobb! Márpedig ha valami elhasználja az embert, az bizony az ő sportága. Ráadásul az úszófenomén rendre éremmel zárja a különböző világversenyeket, ám most, amikor a rövid pályás Eb-ről medália nélkül tért haza, kutatni kellett az emlékezetünkben, mikor is fordult elő hasonló eset… Mégis, a budapesti vb-n 200 méter pillangón elért ezüstérme sokat nyomott a latban, hogy a felnőttek között a szövetsége rá voksoljon. Van persze, ahol őrségváltás történt. Akár találós kérdésben is fel lehetne tenni: melyik az a sportág, amelynek élén olimpiai bajnokot világbajnok váltott? És csupán egy ilyen sportág van? A riói aranyérmesek tablója segít a megoldásban: vívásban a férfiaknál a kardvívó Szilágyi Áron helyét a fegyvernem idei egyéni vb-győztese, Szatmári András vette át, kajak-kenuban pedig a Rióban háromszoros bajnok Kozák Danuta hazai trónját a sportág ifjú tehetsége, a plovdivi Eb-n egyesben és négyesben is első, utóbbiban a racicei vb-n szintén a dobogó tetején álló Takács Tamara foglalta el.

Más kérdés, hogy ugyan a legtöbb szövetség eleget tett az MTI felkérésének, két itthon népszerű sportágé, a labdarúgásé és a kézilabdáé még nem, náluk januárban hirdetik ki a voksolás eredményét, a futballistáknál ezt összekötötték az Év sportolója-gálával. De ha nem tágítunk a látványsportoktól, és a férfi kosarasok legjobbját keressük, nyugodt szívvel állapíthatjuk meg, hogy az Eb-n remekül játszó Vojvoda Dávid elsősége megérdemelt, még akkor is, ha a jelöltek között a légiós Hanga Ádám nem szerepelt. Persze nem mindenütt egyforma, hogy a rangsorolás kiket vesz számításba, csupán a honi egyesületben játszókat vagy a légiósokat is. Utóbbira az asztalitenisz a legjobb példa: noha Szudi Ádám és Póta Georgina dortmundi, illetve berlini klub alkalmazottja, ők a legjobb magyar játékosok.

Mint minden lista, ez is arra jó, hogy böngésszük, egyetértsünk vele, vagy éppen ne.

Ezért kedveljük.

Legfrissebb hírek

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
13 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.05.20. 23:38

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48
Ezek is érdekelhetik