Világjátékok: Kamuti díjat adott a szövetségi elnöknek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.29. 09:18
Díjat adott át Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke Ron Froehlichnek, a világjátékok Nemzetközi Szövetsége (IWGA) elnökének a nem olimpiai sportágak kolumbiai seregszemléjén, Caliban.
„Megható, hogy a Világjátékokon mennyire fontosnak tartják a fair play szellemét – idézte a nem olimpiai sportágak sajtószolgálata Kamuti Jenő indoklását. – Gyakorlatilag mindegyik plakátjukon és a szóróanyagaikon ott van a sportszerűségre való felhívás."

Kamuti szerint Kolumbia jól megszervezte a világjátékokat.

„Sokat erősödtek a nem olimpiai sportágak. Ron Froehlich elnök úr nagyszerű munkát végzett, ezért tartottam fontosnak, hogy díjat adjak át neki" – mondta a fair play bizottság elnöke, aki több versenyhelyszínre is ellátogatott Caliban.

Az ünnepségen a Magyar Olimpiai Bizottságot Leyrer Richárd alelnök, Gémesi György elnökségi tag, valamint Mészáros János, a nem olimpiai tagozat alelnöke képviselte.

A díjátadás mellett megfogalmazódott egy esetleges 2025-ös magyar világjátékok-pályázat lehetősége is.

Leyrer szerint jó esély van arra, hogy eredményes magyar csapat térjen haza a világjátékokról.

„Nagyon jó látni, hogy milyen rajongás övezi az egyes sportolókat, sporteseményeket. Felvetődött egy esetleges 2025-ös magyar világjátékok-pályázatnak a lehetősége. Fontos lenne a teljes magyar sportnak, ha Budapestre tudnánk vinni egy ilyen rangos eseményt. A 2021-es játékok megrendezése is felmerült, de legnagyobb örömünkre Budapest akkor adhat otthont a vizes világbajnokságnak, és az IWGA szabályrendszere szerint két ilyen nagy sporteseményt egy adott helyszínen, közeli időpontban nem lehet megrendezni, ezért jött szóba a 2025-ös év" – összegzett Leyrer.

Gémesi György kiemelte, hogy nem szabad megfeledkezni a nem olimpiai sportágakról.

„Egyre többen űzik ezeket sportágakat, egyre népszerűbbek, és egyre nagyobb médiafigyelmet kapnak ezek a sportolók. Függetlenül attól, hogy mi olimpiai sportág centrikus nemzet vagyunk, emellett Magyarországnak sem szabad elmenni" – tette hozzá Gémesi.

Mészáros János elégedett a magyar csapat eddigi teljesítményével.

„Igyekeztem mindenhol ott lenni, ahol magyar versenyző szerepelt. Eddig van egy aranyunk és egy ezüstünk, de messze van még a vége. Bízom benne, hogy többen csatlakoznak majd a búvárúszó Székely Lillához és a szumós Kalmár Istvánhoz, akik eddig az érmeinket szerezték" – mondta a Magyar Karate Szövetség elnöke.

Legfrissebb hírek

Kamuti Jenő fair play díjat adott át Thomas Bachnak, és Kirsty Coventryvel is találkozott

Egyéb egyéni
2025.06.08. 14:24

Thomas Bach átvette a Fair Play-díjat Kamuti Jenőtől

Egyéb egyéni
2025.06.06. 14:46

„A fair play mindig belülről, szívből jön” – vallja a Nemzet Sportolója, Kamuti Jenő

Egyéb egyéni
2025.05.20. 12:03

Ünnepi körítés, díjazottak, Kamuti Jenő átadta a stafétabotot a fair play mozgalom élén

Egyéb egyéni
2025.05.19. 23:20

A MOB fair play bizottsága várja a jelöléseket a 2024-es díjakhoz

Egyéb egyéni
2024.12.05. 22:18

Enahoro Asein világjátékok-kvótát szerzett erőemelésben

Egyéb egyéni
2024.06.20. 13:48

Fair play: Kamuti Jenőt vezetőként is jutalmazták

Egyéb egyéni
2023.12.08. 08:46

Karate: Hárspataki Gábor kijutott a 2025-ös Világjátékokra

Egyéb egyéni
2023.11.28. 10:48
Ezek is érdekelhetik