Asztalitenisz: a szövetség rendezné a kapitány ügyét

Vágólapra másolva!
2013.06.13. 09:41
Személyes egyeztetést kezdeményezett a Magyar Asztalitenisz-szövetség (MOATSZ) Harczi Zsolttal, a felnőtt férfi válogatott szövetségi kapitányával annak nyomán, hogy a szakember kedden közölte: rendkívüli felmondással távozik posztjáról.

Csütörtöki közleményében a MOATSZ jelzi, hogy „a lemondás okairól, körülményeiről, a kialakult helyzet mindkét fél számára megnyugtató rendezéséről" szeretne egyeztetni a válogatott élén kilenc éve dolgozó, többszörös magyar bajnok szakvezetővel.

„Az áprilisi közgyűlést követően hivatalba lépett új sportági vezetés továbbra is eltökélt a magyar asztalitenisz sport megújítása, újjászervezése iránt, így minden erőfeszítést megtesz az örökölt helyzet gyors és megnyugtató megoldása érdekében" – olvasható a közleményben.

Harczi Zsolt az MTI-nek kedden azt mondta: ügyvédje útján közölte a szövetséggel a döntését, miután hat hónapja nem kapott fizetést és három hónapja az útiköltségét sem fizették ki.

A 46 éves szakember, aki játékosként ötszörös egyéni magyar bajnok, 2004 óta irányította a férfi válogatottat.

 

Legfrissebb hírek

Lei Balázs Katarban, András Csaba Lille-ben búcsúzott a negyeddöntőben

Egyéb egyéni
2026.01.30. 21:21

Asztalitenisz: András Csaba és Lei Balázs is győzelemmel kezdett a WTT-versenyén

Egyéb egyéni
2026.01.29. 19:47

Asztalitenisz csapat-vb: Szingapúrral egy csoportban a nők, Brazíliával a férfiak

Egyéb egyéni
2026.01.26. 15:21

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta Georgina meglepődött, hogy ismét meghívást kapott

Egyéb egyéni
2026.01.14. 19:36

Asztalitenisz Európa Top 16: Póta ismét ott lehet a mezőnyben

Egyéb egyéni
2026.01.12. 15:48

Asztalitenisz: nyeretlenül zárt a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.21. 20:32

Asztalitenisz: három meccs után is nyeretlen a Budaörs az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 20:30

Asztalitenisz: vereséggel kezdett a Budaörsi SC az Európa-kupában

Egyéb egyéni
2025.12.19. 15:56
Ezek is érdekelhetik