Asztalitenisz-vb: egy győzelemre a főtáblától a magyarok

2013.05.14. 16:11
Minden selejtezőben érdekelt magyar egy győzelemre van attól, hogy feljusson a főtáblára a jövő hétfőig tartó párizsi asztalitenisz-világbajnokságon, amelyen egyes és páros számokban osztanak érmeket.

A vb honlapja szerint kedden egyesben Lakatos Tamás egy egyesült arab emírségekbeli riválist vert 4–3-ra a selejtező kieséses szakaszának első körében, így csatlakozott a játék nélkül második fordulós Jakab Jánoshoz és Kosiba Dánielhez. Legközelebb mindhárman 17.30-tól lépnek asztalhoz, s ha nyernek, bejutnak a 128 közé.

A többiek, Pattantyús Ádám, Zwickl Dániel, Lovas Petra, Madarász Dóra, Pergel Szandra, Póta Georgina és Tóth Krisztina szerdán, a főtáblán kezdik meg szereplésüket egyesben.

Párosban a Póta, Tóth, illetve a Lovas, Pergel, valamint a Kosiba, Lakatos duó a 64 között kezd szintén szerdán, a Jakab, Zwickl kettős pedig kedden 3–2-re győzött az első meccsén a kvalifikációban egy belga egységgel szemben. Ha későbbi találkozójukon is felülkerekednek, ők is feljutnak a főtáblára.

A vegyes párosoknál 128-as az elitmezőny, itt a Pattantyús, Póta, a Jakab, Pergel és a Kosiba, Madarász egység is kedd este játssza az első meccsét (19.15-től, illetve 21.30-tól).

A vb-n 130 ország 463 férfi és 360 női játékosa lép asztalhoz, ez rekord.

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz WTT: András Csaba kiesett a 32 között Malmőben

Egyéb egyéni
Tegnap, 13:25

András Csaba: Nem számítottam erre a sikerre

Egyéb egyéni
2026.08.12. 11:13

Asztalitenisz WTT: András Csaba a 32 közé jutott Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.11. 19:40

Asztalitenisz: András Csaba főtáblás Malmőben

Egyéb egyéni
2026.08.09. 22:27

András Csaba meccslabdákat hárítva nyert a malmői WTT-torna selejtezőjében

Egyéb egyéni
2026.08.08. 21:22

Tűz ütött ki az Ormai László Asztalitenisz Csarnokban

Egyéb egyéni
2026.08.07. 20:23

Augusztus végén, Budaörsön lesz az asztalitenisz női BL első szakaszának tornája

Egyéb egyéni
2026.07.20. 19:52

A világszövetség feloldotta az orosz asztaliteniszezőkkel szembeni szankciókat

Egyéb egyéni
2026.07.13. 13:33