Országos olimpiatörténeti konferencia

2006.12.18. 02:58
Címkék
Sikerrel zárult a napokban a Magyar Olimpiai Akadémia és az ELTE Eötvös József Collegium közös megemlékezése az egykor nemzetközi hírű "Olimpiatörténeti Szemináriumra". A szakmai konferencián a magyar olimpiai mozgalom dicső kezdetei, illetve a szeminárium jelentősége került legnagyobb hangsúllyal terítékre, s az olimpiatörténeti műhelymunka felélesztésére is ígéret született.
Az 1976–1989 között az ország első szakkollégiumának falain belül működő olimpiatörténeti kurzussorozat hajdanán kiváltotta a Nemzetközi Olimpiai Akadémia, és számos további szakmabeli szervezet elismerését, és nagyban hozzájárult az 1985-ben megalakuló Magyar Olimpia Akadémia létrejöttéhez.Aján Tamás, a MOA elnöke a konferencia megnyitójában az olimpiával kapcsolatos hagyományőrzés alapkövének nevezte az egykori szeminárium elindítását a budapesti szakkollégiumban. Ennek az alapításnak a harmincadik évfordulóján most újra népes olimpiabarát közösség gyűlt össze a Collegium Ménesi úti épületében, hogy megemlékezzen a szeminárium tevékenységéről, illetve megvitassa az olimpiatörténet és olimpizmus aktuális problémáit és kihívásait.A konferencia első blokkjában a Semmelweis Egyetem - Testnevelési és Sporttudományi Karának neves tanárai, Kertész István, Takács Ferenc és Szikora Katalin értekeztek a ókori- modern- ill. hazai olimpizmus aktuális kutatási eredményeiről, ide vonatkozó újszerű összefüggésekről. Ezt követően Nádori László a SOTE-TSK professor emeritusa, az 50-es évek magyar olimpiai eredményei mögött rejlő edzésprogramok jelentőségét taglalta.Szakály Sándor, Printz János, ill. Schlegel Oszkár, a MOA tanácsának tagjai az Olimpiatörténeti Szeminárium felejthetetlen légkörét és a kurzus életre hívásában oroszlánrészt vállaló sportdiplomatáink, sporttörténészeink tevékenységét méltatták.Rövid szünet után Szabó Lajos, a Testnevelési- és Sportmúzeum igazgatója prezentálta gazdagon illusztrálva az 1906-os athéni - nem hivatalos - Olimpiai Játékok magyar vonatkozásait, majd Tóth Csaba képviselte a Collegium diákságát Budapest városimázsának és esetleges olimpiarendezési terveinek összehangolásáról.A rendezvényen lehetőség nyílt az egykori szemináriumi tagok eszmecseréjére, szervezett kerekasztal-beszélgetés keretében is. Aján Tamás biztosította a résztvevőket a konferencián elhangzottak írásos megörökítéséről, míg Jakabházyné Mező Mária, a MOA főtitkára egyenesen az Olimpiatörténeti Szeminárium újjáélesztésének tervét vetette fel negyedévenkénti ülések megrendezésével, számos felsőoktatási intézmény diákjainak bevonásával.
Legfrissebb hírek

Súlyos baleset árnyékolta be a budapesti pályakerékpáros versenyt

Kerékpár
2 perce

Másodszor is kikapott és búcsúzott a magyar páros a strandröplabda Eb-n

Röplabda
9 perce

Kl-selejtező: Markgráf kezd a DVSC ellen, Erdélyi a kapuban a Lokinál – kezdőcsapatok

Európa-konferencialiga
24 perce

Kiss Csaba: Nagyon bízom a nemzetközi indulásban

Vízilabda
32 perce

A bokafájdalom ellenére magabiztosan teljesítette a Darálót

Csupasport
37 perce

Efraín Juárez: A helyzet túl zajos, de nem reménytelen

Európa-konferencialiga
38 perce

Xavival is tárgyalt a holland szövetség a kapitányi posztról – sajtóhír

Minden más foci
48 perce

Levetnék a „Pancserszter” gúnynevet, aranyéremre tör a Manchester United

Angol labdarúgás
1 órája