Birkózás: elhunyt a nehézsúlyú bajnok

2006.08.16. 17:04
Címkék
Életének 78. évében váratlanul elhunyt Vászin Péter, az 1950-es-60-as évek kiváló debreceni birkózója, a DVSC legendás nehézsúlyú versenyzője, majd szakosztályvezetője. Vászin Péter 1944-ben ismerkedett meg a sportág alapjaival Csepelen, ahol négy évig versenyzett, majd újabb négy esztendeig a Szegedi Honvédet erősítette, ahonnan 1955-ben Németi Gyula hívásának engedve az akkor Debreceni Törekvés néven szereplő DVSC-hez igazolt.
Az aktív birkózást 14 évesen kezdő, majd 35 évesen befejező kiváló versenyző jelentős súlyát hajlékonyságával, hidalásaival, pörgetéseivel meghazudtolva érte el sikereit mind kötött-, mind szabadfogásban.

Képességeit és szorgalmát az 1951-ben és 1956-ban elnyert magyar bajnoki aranyérem mellett a hét-hét országos bajnoki ezüst- és bronz, a főiskolai világbajnoki ezüst, valamint három országos vasutas bajnoki elsőség igazolja legfőképpen.

A kétszeres olimpiai bajnok Kozma István Vászin Péternek is köszönheti világraszóló sikereit, aki a tatai edzőtáborban tíz éven át méltó riválisa volt „Picinek”, Polyáknak, Növényinek, Reznáknak és másoknak. Vászin Péter klubjában a Tarányi, Németi, Hódos nevével fémjelzett közösség megbecsült tagja, színes, jókedélyű egyénisége volt.

Mindvégig a MÁV Igazgatóság alkalmazásában dolgozott, visszavonulása után hosszú évekig a DVSC-s birkózók és súlyemelők függetlenített szakosztályvezetőjeként, később technikai vezetőjeként munkálkodott.

Neki is elévülhetetlen érdeme volt abban, hogy a DVSC birkózó csapata csaknem három évtizeden át megszakítás nélkül aratta babérjait az NB-I-ben. Vászin Péter kíváló eredményeit, majd sportvezetői munkásságát számos országos, megyei és városi kitüntetéssel ismerték el, amelyek halála után is fényesen csillognak serlegekkel, érmekkel teli vitrinjében.

Vászin Péter sporttársai, barátai és tisztelői augusztus 18-án, pénteken 13 órától a Debreceni Köztemetőben vehetnek végső búcsút a DVSC legendás birkózó-generációjának egyik utolsó, sikeres és népszerű egyéniségétől.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: két meccs az NB I-ben; magyarok döntőznek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
37 perce

Bognár István: El akarom érni a száz gólpasszt az NB I-ben; Gróf Dávid: Szeretnék még az NB I-ben védeni

E-újság
42 perce

Rg-vb: továbbra is Varfolomeev a trónon, Pigniczki Fanni lemaradt a döntőről

Egyéb egyéni
58 perce

Vissza az örömöt! – Moncz Attila publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Meghálálta – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
1 órája

A Girondins Bordeaux megint egy lépéssel közelebb a csődhöz

Francia labdarúgás
1 órája

A Nyírbátor és a Veszprém győzelmével indult a futsal NB I 2026–2027-es idénye

Labdarúgó NB I
1 órája

Kriszt Sarolta 16 pontra a legjobb tíztől hétpróbában

Atlétika
1 órája