MotoGP: Joan Mir lesz Marc Márquez csapattársa

KOVÁCS NIKOLETTKOVÁCS NIKOLETT
2022.08.30. 11:50
null
Joan Mir lesz Marc Márquez csapattársa (Fotó: AFP)
Szép lassan elfogynak a helyek a 2023-as rajtrácson a MotGP-ben, azaz végéhez közeledik a szezon „őrült része”.


Bár még az elmúlt napokban is keringtek olyan pletykák, hogy megrekedtek a tárgyalások a spanyol versenyző, Joan Mir és a HRC között, de a kedd reggeli bejelentés erre rácáfolt: a megállapodás két évre szól.

Az említett pletyka a tavalyi Moto3-as világbajnok, Pedro Acosta miatt kapott szárnyra, akivel kapcsolatban többször is felmerült, hogy a Honda szívesen lecsapna rá, és elhozná a KTM-től a fiatal tehetséget. Acosta első Moto2-es szezonja messze nem alakul olyan jól, mint a világbajnoki bemutatkozó éve, így az nem kérdés, hogy egy évet még biztosan a középső géposztályban marad.

De többen tudni vélték, hogy a HRC már 2024-ben Marc Márquez csapattársaként látná őt, éppen ezért Joan Mirnek csak egyéves szerződést ajánlottak. Hogy volt-e ilyen verzió, nem tudni, de a HRC hivatalosan is megerősítette, hogy 2020 MotoGP-világbajnoka a következő két évben a 93-as számmal versenyző Márquez csapattársa lesz.

Mir voltaképp „visszatér” a Hondához, hiszen 2018-as Moto3-as címét „szárnyas” motoron nyerte a Leopard Racing színeiben. A jelenlegi suzukis duó, Mir és Álex Rins jövőre is márkatársak lesznek, sőt ugyanolyan gyári motoron folytatják pályafutásukat – csak éppen utóbbi az LCR színeiben.

Álex Rins csapattársának kiléte továbbra is kérdéses, ugyanis Ogura Ai egyelőre nem akar felmenni a királykategóriába, így előfordulhat, hogy Nakagami Takaaki, akinek most tesztpilótai állást ajánlottak, nyerhet még egy évet a mezőnyben.

Múlt pénteken az is eldőlt, hogy Enea Bastianini nyerte a Ducati házi versenyét, azaz ő lesz Pecco Bagnaia csapattársa a gyári csapatnál, míg Jorge Martin a Pramac-alakulatnál folytatja, ahol Johann Zarco szerződéshosszabbítását is bejelentették.

A Ducati vezérkara a múlt héten csütörtökön este hozta ezt nyilvánosságra, eredetileg ezen a héten jelentették volna be a misanói futam előtt. Hogy miért döntöttek az azonnali bejelentés mellett, nem tudni.

Az év elején még egyértelműen Martin volt a fő jelölt a vörös színű motorra, de „Bestia” három futamgyőzelme és idei teljesítménye (és talán viselkedése is) átírta a történetet.

A nyolc Borgo Panigale-i motor közül már csak kettőnek nincs meg a tulajdonosa, de a VR46 csapat pilótafelállásának hivatalossá tétele csak formalitás.

Szintén a mai nap jelentette be a RNF Aprilia csapata, hogy kik érkeznek oda, igaz, a KTM mindent megtett, hogy hátráltassa a megállapodások létrejöttét. Raúl Fernández hétfőn a közösségi médiában már elköszönt a KTM-től, és Miguel Oliveriát sem hatotta a GasGas csapatának ajánlata.

Az apriliás Pol Espargaró csapattársa minden bizonnyal Augusto Fernández lehet, aki az egyetlen újonc lehet a MotoGP új idényében.

 

Legfrissebb hírek

Gyulay Zsolt: A Hungaroring jelen állapotában nem alkalmas a MotoGP fogadására

Egyéb autó-motor
9 órája

MotoGP: Márquez vasárnap is nyert a Balatonon, 100. futamgyőzelmét aratta

Egyéb autó-motor
2026.06.07. 15:05

Marc Márquez tudatosan nyomta meg a sprint elejét

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 20:54

Marc Márquez nyerte meg a sprintfutamot a Balaton Parkban

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 15:33

MotoGP: Márquez indulhat az élről a Magyar Nagydíjon

Egyéb autó-motor
2026.06.06. 12:19

MotoGP: Pedro Acosta négy tizeddel verte meg a mezőnyt

Egyéb autó-motor
2026.06.05. 16:40

MotoGP: Marc Márquez nyitott az élen a magyar hétvége első szabadedzésén

Egyéb autó-motor
2026.06.05. 12:23

MotoGP: a világ legjobb versenyzői visszatértek a Balatonhoz

Egyéb autó-motor
2026.06.05. 10:52
Ezek is érdekelhetik