Formula–E: a McLarennel bővül a mezőny a következő idényben

B. Ö. B.B. Ö. B.
2022.05.14. 10:58
null
Az F1, az IndyCar és az Extreme E után a McLaren csatlakozik a Formula–E mezőnyéhez (Fotó: AFP)
Az idény végén távozó Mercedes csapatát átvéve száll be a Formula–E-be a McLaren – jelentette be a patinás istálló a hivatalos honlapján.

 

Tavaly augusztusban jelentette be a Mercedes, hogy a 2022-es idény végén kiszáll a Formula–E-ből. Egy ideje már keringtek pletykák a távozásról, s a német gyártót végül az sem tudta meggyőzni a folytatásról, hogy 2021-ben Nyck de Vries révén az egyéni, illetve a csapatbajnoki címet is elhódította.

Csakhogy a berlini versenyhétvége kezdetén biztossá vált, hogy az istálló nem szűnik meg, hiszen megvásárolta azt a McLaren, amely így beszáll a sorozatba. A Formula–1 egyik legsikeresebb csapatát is birtokló vállalat az utóbbi években az IndyCarban és az Extreme E-ben is elkezdett versenyezni, a következő szezonban pedig csatlakozik a Formula–E mezőnyéhez.

A McLaren csapatát majd Ian James irányítja, aki jelenleg a Mercedes-istálló csapatfőnöke, így a vezetőt tekintve a tulajdonosváltás ellenére sem lesz változás. Arról, hogy a hajtásláncot melyik beszállító biztosítja majd, egyelőre nem született bejelentés.

Legfrissebb hírek

A csapatfőnök szerint a McLarennél nem mondtak le a címvédésről

F1
2026.08.07. 17:00

Kimi Antonelli: a semmiből az F1 csúcsára!

F1
2026.08.01. 09:45

A Magyar Nagydíjon mutatkozott be az új Safety Car

F1
2026.07.27. 12:28

Antonelli 50 pont előnnyel megy nyári szünetre, de nehéz folytatásra számít

F1
2026.07.26. 20:19

„Úgy csatázott Alonsóval az utolsó helyért, mintha bajnoki címért harcoltak volna” – Piastri beszólt Sainznak

F1
2026.07.26. 19:00

A Ferrari magára vállalta a felelősséget; Hamilton a legrosszabbra számít a hungaroringi időmérő után

F1
2026.07.25. 18:28

A Ferrari favoritként készül a Magyar Nagydíjra? Russell számára még van visszaút?

F1
2026.07.23. 11:02

Piastri, Bearman és Colapinto sem ül autóba a Magyar Nagydíj kezdetén

F1
2026.07.22. 12:52