csupasport bannerhátsófüves banner

Két éve űzi a sportágat, de már világkupaversenyt nyert

GY. F.GY. F.
Vágólapra másolva!
2023.10.31. 08:58
null
A múlt héten Mijazakiban a brit Hugo Milner bizonyította, ha valaki tehetséges, felnőttként, széles körű előképzettség nélkül is betörhet az elitbe.

A triatlonisták világkupa-sorozata messze nem olyan rangos, mint a világbajnoki sorozat, ettől függetlenül sok remek versenyző vesz részt rajta. Így volt ez a múlt szombaton a japán Mijazakiban, ahol a mieink közül Dévay Márk a kilencedik, Faldum Gábor a 16., Bicsák Bence a 28. helyen ért célba.

A győztes kiléte viszont mindenkit meglepett, az 1998-as születésű brit Hugo Milner úgy nyerte meg a viadalt, hogy mindössze két éve űzi a sportágat. Egyértelműen a futásban kerekedett a mezőny fölé, a 14. helyről jött előre, 29:33 perc alatt teljesítette a 10 kilométeres távot, rajta kívül csak egyvalaki tudott fél órán belül futni. Milner Japán előtt Dél-Koreában próbálkozott, ott csak az 52. helyen zárt.

„Meg vagyok döbbenve! Ez csupán a negyedik világkupaversenyem volt, hihetetlen, hogy megszereztem az aranyat. Nagyon elérzékenyültem a célban, mert bár rendkívül keményen dolgoztam az elmúlt két évben, időnként kételkedtem magamban. Egy álmom vált valóra az első hellyel. Ez a két év nagyon nehéz volt, egyes erőpróbáim során falba ütköztem, ezúttal pedig ötven másodperces hátrányból zárkóztam fel. Korábban többször is a legjobb húszon kívül végeztem” – értékelte bravúrját Milner.

Aki azért nem gyorsétteremről gyorsétteremre járó túlsúlyos egyetemistaként lépett a triatlonozás útjára, fiatalon Nagy-Britannia egyik legtehetségesebb közép- és hosszútávfutójának tartották, 3:50 percen belül futott 1500-on, 8:00.39-et tudott 3000 méteren, míg 5000-en 13:44.46-ra is képes volt. Tízezren a szombaton futottnál csaknem egy perccel jobbat is tud, továbbá szerepelt a brit terepfutó-válogatottban, korábban a világranglista nyolcadik helyén állt 10 000 méteren.

Ilyen futóteljesítménnyel – ha nem marad le túlságosan úszásban és kerékpározásban, ami benne van a pakliban – mindenképpen kihívója lehet a triatlon legnagyobb kiválóságainak, legalábbis alkalmanként.

Címlapfotó: triathlon.org

Legfrissebb hírek

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
16 órája

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csupasport
2026.01.15. 18:05

Csaknem négyezren neveztek a tél legnagyobb futóeseményére

Atlétika
2026.01.13. 15:38

Érezte, hogy valami nem stimmel, leállt a versenyzéssel

Csupasport
2026.01.13. 15:32

Benke György sikeresebb és gyorsabb szeretne lenni

Csupasport
2026.01.12. 12:44

Perjás Noémi célja: mentális fejlődés és kevesebb stressz

Csupasport
2026.01.11. 13:34

Brown Viktória az erdei és hegyi futóversenyek felé veszi az irányt

Csupasport
2026.01.10. 15:24

Hogyan vágjunk bele télen a futásba

Csupasport
2026.01.09. 07:30
Ezek is érdekelhetik