csupasport bannerhátsófüves banner

Futóverseny a Baradla-barlangban

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2019.08.30. 18:17
null
Az Aggteleki Nemzeti Parkban újra Baradla Underground Trail: az év egyetlen napja, amikor a barlangban futni is lehet.

„Az év egyetlen napja, amikor barlangban futhatsz” – olvashatjuk a Baradla Underground Trail honlapján.

Éppen az a verseny egyik nagy különlegessége, hogy a Baradla-barlangban lehet futni, merthogy máskor nincs rá lehetőség. A barlang év közben látogatható, de akkor is csak szervezett túrák keretében, futni pedig kizárólag a verseny során lehet, két kilométeres szakaszon. A barlangbeli útvonal a jósvafői bejárattól indul, és a vörös-tavi kijáratig tart (ezt a részt szokták a turisták is bejárni), emellett pedig az Aggteleki Nemzeti Park erdeiben lehet futni, ami szintén különleges élmény.

„Németh Csaba ultrafutó nevéhez fűződik az ötlet, hogy a barlangban is lehetne futni, azóta próbáljuk továbbvinni ezt a hagyományt – mondta Szűcs Máté, a verseny főszervezője. – A barlangban kellemesen hűs a levegő: míg a szabadban bőven harminc fok felett lesz a hőmérséklet, odabent csak tizenöt. Ráadásul gyönyörű helyen lehet futni!”

Szűcs Mátétól megtudtuk, 7-800 résztvevőt várnak a szombati viadalra, amelynek sikerét és népszerűségét jól mutatja, hogy immár nyolcadszor rendezik meg.

A futók három plusz egy távon nevezhetnek: 7, 16 és 34 kilométeren, míg a gyerekek (négy korosztályban) két kilométeren indulhatnak. Nekik egy tábla csoki a nevezési díj, az édességet pedig a távot teljesítők között osztják szét a szervezők – érdekesség, tavaly egy ötéves gyermek is teljesítette a 7 kilométeres távot.

Ahogy Szűcs Máté megjegyezte, a 16 és 34 kilométer azért már edzettebb testet kíván: előbbi távon 500 méter a szintemelkedés és 2:30 óra a szintidő, míg a 34 kilométert öt és fél óra alatt kell teljesíteni. A versenyzők befutóérmet és ajándékcsomagot kapnak, a leggyorsabbakat külön is díjazzák a szervezők.

Legfrissebb hírek

Megtalálta az útját – boldogságot ad neki a terepultrázás

Csupasport
2026.02.02. 14:30

A téli alapozás fontossága a futásban

Csupasport
2026.02.01. 22:06

Kevesebb az ideje a futásra, de így is nagy célokat tűzött ki

Csupasport
2026.01.31. 22:59

Mátyás Bence szeretne megismerkedni a backyarddal

Csupasport
2026.01.29. 14:17

Vachtler Ferenc: Fejben is folyamatosan edzeni kell

Csupasport
2026.01.28. 13:15

Bogár János és a Daráló: Még nem versenyeztem ilyen hidegben

Csupasport
2026.01.27. 14:29

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54
Ezek is érdekelhetik