BL: elesett a biztonsági, megszólalt a „Gerrard, te vagy az?”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.08.27. 12:27
Mint arról beszámoltunk, hazai pályán 3–1-re nyert a Manchester United az FC Bruges ellen a Bajnokok Ligája playoffkörének első mérkőzésén, majd az angolok a visszavágón még fölényesebben, 4–0-ra győztek. A találkozó azonban nem csak a gólokról szólt.

Bár a tévéközvetítésben szándékosan nem mutatták, Belgiumban az egyik drukker váratlanul bement a pályára, és a legnagyobb meglepetésre esze ágában sem volt menekülni.

Ennek ellenére az egyik biztonsági ember mégis a földön találta magát, miután a csúszós fű kibabrált vele az „üldözés” során.

A manchesteri drukkerek gyorsan kapcsoltak, és az angolok helyszíni beszámolója szerint rákezdtek a „Steven Gerrard, te vagy az álruhában?” kezdetű klasszikusra, amit helyben találtak ki.


A Liverpool rivális drukkerei előszeretettel idézik fel azt a pillanatot, amikor a 2013–2014-es angol bajnoki idény hajrájában az azóta már az Egyesült Államokba szerződő Gerrard elcsúszott a Chelsea elleni találkozón, ezzel gólhoz segítette a londoniakat, és bajnoki címhez a Manchester Cityt.


Legfrissebb hírek

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
5 órája

Videó: összeesett csapata bajnokiján egy kolumbiai válogatott játékos

Minden más foci
2025.06.13. 12:53

Matheus Cunha aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.12. 15:34

A közösségi oldalakon a Real Madrid a legnépszerűbb futballklub

Minden más foci
2025.06.11. 11:28

Jadon Sancho elköszönt, nem marad a Chelsea labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.06.04. 07:41

Magnus Carlsen teljesen kiborult, miután kikapott a világbajnoktól – videó

Egyéb egyéni
2025.06.02. 13:13

Brazil játékos érkezését jelentette be a Manchester United – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.06.01. 15:32

Luis Enrique és Simone Inzaghi sem okozott meglepetést – a BL-döntő hivatalos kezdőcsapatai

Bajnokok Ligája
2025.05.31. 19:51
Ezek is érdekelhetik