UEFA: „Elárultak, hazudtak” – Ceferin szerint a Szuperliga-klubok nélkül is meglesz a BL

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.04.19. 15:47
null
Ceferin megerősítette: szankciók várnak a Szuperliga-klubokra
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség elnöke hétfőn megismételte a szervezet vasárnapi kijelentését: szankciók várnak azokra a játékosaikra, akik szerepelni fognak a Szuperligában. Tizenkét európai élklub vasárnap éjjel jelentette be, hogy megalapította a rég tervezett európai elitbajnokságot. Ceferin szerint a klubvezetők hazudtak neki és elárulták az UEFA-t. A legnagyobb csalódásként Ed Woodwardot, a Manchester United ügyvezető-elnökhelyettesét és Andrea Agnellit, a Juventus elnökét említette.

 

„Az európai kupasorozatokra érdemleges, valódi versenyt jelentő kvalifikációval kell vezessen az út. Ez teszi lehetővé, hogy mindenki versenyezhessen. Nem tehetek róla, nem tudom leplezni, mennyire elutasítom a tizenkét klub tettét. Mindannyian ellenezzük a lépésüket” – idézi Aleksander Ceferin szavait a Marca. Az UEFA elnöke azt követően nyilatkozott, hogy hat angol, három olasz és három spanyol klub, név szerint az z AC Milan, az Arsenal, az Atlético Madrid, a Chelsea, az FC Barcelona, az Inter, a Juventus FC, a Liverpool FC, a Manchester City, a Manchester United, a Real Madrid és a Tottenham Hotspur közös bejelentést tett a Szuperliga megalapításáról.

Ceferin megismételte az UEFA vasárnapi közleményében leírtakat, mely szerint a szövetség minden sportszakmai és jogi eszközzel fel fog lépni a Szuperliga résztvevőivel szemben. „Mindazon futballisták, akik pályára lépnek a sorozatban, nem tehetik majd meg ugyanezt a nemzeti csapatukban. Az összes szövetség egyetért ezzel” – jelentette ki a sportvezető.

A sajtóbeszélgetésből a BBC is kiemelt részleteket, Ceferin nem fukarkodott a jelzőkkel, mikor a Szuperliga-tervéről beszélt, azt „gyalázatosnak és öncélúnak” minősítve, mely „szemen köpi a futball szerelemeseit”.

„Az UEFA a bevételek kilencven százalékát visszaforgatja a klubok számára, és az nemcsak az elithez kerül. Az UEFA sohasem cselekedett csupán a pénzért. Fejlesztjük a labdarúgást. A Szuperliga viszont nem ilyen. Ez csak üzlet. Egyedül a zsebük érdekli őket, nem pedig a szolidaritás. Különböznek az érdekeik a futball érdekeitől. Nem engedjük meg nekik ezt.”

Ceferin szerint a tizenkettek nélkül is marad elég jó klub a Bajnokok Ligája számára, köztük, jelen állás szerint, a Bayern München (Fotó: AFP)
Ceferin szerint a tizenkettek nélkül is marad elég jó klub a Bajnokok Ligája számára, köztük, jelen állás szerint, a Bayern München (Fotó: AFP)

Ceferin beszélt a hétfőn a végrehajtó bizottság által már el is fogadott Bajnokok Ligája-reformról is.

„Egy korszerű és vonzó BL-en dolgozunk, amelyben mindenki részt vehet és bárki megnyerheti.”

A Szuperliga tervére válaszul a Bajnokok Ligája 2024-től megújul. Az UEFA tervei szerint a jelenlegi 32 helyett 36 gárda szerepelne a kontinens legrangosabb klubsorozatában, a négycsapatos csoportokat pedig egy nagy tabella váltaná fel, így a jelenlegi hat helyett tíz találkozót játszhatna minden résztvevő különböző ellenfelekkel. Az első nyolc automatikusan a nyolcaddöntőbe jutna, a 9–24. helyezettekre rájátszás várna a 16 közé kerülésért.

Az UEFA elnöke kijelentette, a tizenkét klub nélkül is végig fogják vinni a reformot, és nincs kétsége afelől, hogy a sorozat sikeres lesz, ha kell a Szuperligáról szóló megállapodást aláíró csapatok nélkül is.

„A Bajnokok Ligája ezen klubok nélkül is lejátszható. Európában rengeteg jó csapat létezik. Velük vagy nélkülük, de lesz BL.”

Ed Woodward, az MU ügyvezető-alelnöke (Fotó: AFP)
Ed Woodward, az MU ügyvezető-alelnöke (Fotó: AFP)

Ceferin arról is beszélt, úgy érzi, a megállapodást aláíró klubvezetők elárulták, hazudtak neki. „A helyzet tanulmányozása után, a lehető leghamarabb eltávolítjuk ezeket a klubokat a versenyeinkről. Még sosem láttam ilyen embereket. Elárultak. Kezdve Ed Woodwarddal (a Manchester United ügyvezető-alelnöke – a szerk.), aki mindvégig azt mondta nekem, minden támogatást megad a Bajnokok Ligája körüli fejlesztésekhez. Ott van Andrea Agnelli (a Juventus elnöke – a szerk.), ő az, aki leginkább cserbenhagyott. Sosem találkoztam még olyan emberrel, aki ennyit hazudott volna. Szombat délután azt mondta nekem, ezek csak pletykák. Azt mondta, egy óra múlva felhívlak, majd kikapcsolta a telefonját. A kapzsiság óriási. Mindannyian tudjuk már, hogy ki, kicsoda. Woodward, Agnelli, Pedro López mind ott voltak pénteken a teremben, ahol jóváhagytuk a BL-reformmal kapcsolatos terveket.”

Hozzátette, bízik abban, hogy a Szuperligára egyelőre nemet mondó francia és német klubok kitartanak a jelenlegi álláspontjuk mellett.

„Ellenálltak a kísértésnek. Nem korrupt a teljes futball. Csak akad egy kis csoport, amely tagjai rendkívül mohók lettek” – jelentette ki Aleksander Ceferin.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik