PSG: Ő a mi aranyfiúnk! – Neymar méltatta Mbappét

KISS DOMÁNKISS DOMÁN
Vágólapra másolva!
2021.04.13. 11:35
null
Neymar és Mbappé között szoros barátság van ( Fotó: AFP)
Neymar a PSG–Bayern BL-visszavágó előtt a France Footballnak adott nyilatkozatában beszélt Kylian Mbappéval való kapcsolatáról, barátságáról, és nem győzte hangsúlyozni, mennyit köszönhet neki.

A brazil és a francia szupersztár 2018 óta alkot halálos duót a francia fővárosban, ám évek óta folyamatos pletyka a sajtóban a távozásuk. Neymar most kicsit lehűtötte a kedélyeket, és hangsúlyozta, milyen jól érzik magukat klubjuknál és mennyire hálás barátjának.

„Nagyon sokat tanított nekem, megtanított franciának lenni, neki köszönhetően elsajátíthattam a francia mentalitást. Nagyon sokat segített a beilleszkedésemben, és boldog vagyok, hogy itt lehetek.”

„Először is nagyon megérintett Kylian személyisége. Mindig vidám, nagyon figyelmes, udvarias és kedves mindenkivel. Nagyon jó ember. Ezért is ilyen jó a kapcsolatom vele már a kezdetek óta.”

„Aztán természetesen alkalmam volt nézni, ahogy edz, figyelemmel kísérhetem a sebességét, a cselezőkészségét, az intelligenciáját, és láttam, hogy alázatos, folyamatosan fejlődik. Akkor azt mondtam magamban: »ő a mi aranyfiúnk!«”

„A sebesség önmagában nem jelent semmit. Okosnak kell lennie ahhoz, hogy megfelelően használja, Kylian pedig az. Nemcsak nagyon okos és gyors, de óriási cselrepertoárral is rendelkezik."

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

21.00:
Paris Saint-Germain (francia)–Bayern München (német) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

 


 

 

 

Legfrissebb hírek

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
15 órája

Luis Enrique: A PSG és a Real Madrid helyzetét nem lehet összehasonlítani

Klub-vb
Tegnap, 8:12

Női Eb: a francia válogatott a második meccsét is megnyerte

Minden más foci
2025.07.09. 23:08

Osztálykülönbség: a PSG négy gólt vágva ütötte ki a Real Madridot a klub-vb elődöntőjében!

Klub-vb
2025.07.09. 23:03

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
2025.07.09. 08:11

Klub-vb: a Fluminensének kémkedett a volt Chelsea-klasszis

Klub-vb
2025.07.08. 17:17

Klub-vb: a párizsiaknak kétmeccses eltiltás járt, Huijsennek csak az elődöntőt kell kihagynia

Klub-vb
2025.07.08. 13:39

Visszavonta a PSG elleni büntetőjogi feljelentését Mbappé

Spanyol labdarúgás
2025.07.08. 10:25
Ezek is érdekelhetik