BL: megvan, kikből kap ellenfelet az FTC a selejtező első körében

Vágólapra másolva!
2021.06.14. 20:07
null
Illusztráció: AFP
Az északír Linfield, az izlandi Valur, a máltai Hibernians vagy az előselejtező győztese lesz a Ferencváros ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában. A sorsolást kedd délben kezdik a svájci Nyonban.

 

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) hétfő este végezte el az utolsó simításokat a sorsolás menetrendjén: a csapatokat négy csoportba osztotta, és mindegyik csoporton belül négy kiemeltet, illetve négy nem kiemeltet különített el a korábbi nemzetközi szereplések alapján.

Bár a selejtező első fordulója csak július 15-én zárul, a második forduló sorsolását is elkészítik a héten: szerdán 12 órakor ugyancsak Nyonban. Az FTC ott is kiemelt lesz, ha továbbjut az első fordulóból.

Visszatérve az első fordulóra, érdekesség, hogy a 4. csoport nem kiemeltjei, vagyis a Ferencváros potenciális ellenfelei között található egy olyan csapat is, amelyik nem nyerte meg hazája legutóbbi bajnokságát: a máltai Hibernians, amely csak második lett a Hamrun mögött, utóbbit azonban egy korábbi bundaügy miatt kizárták.

A Linfield sorozatban harmadszor, összességében 55. alkalommal lett Észak-Írország bajnoka, míg a Valur 20-szoros izlandi aranyérmes – igaz, a 2020-as bajnoki címet úgy gyűjtötte be, hogy a bajnokságot a koronavírus-járvány miatt nem fejezték be. Az idei kiírásban (az ország bajnoksága a naptári évet követi) nyolc forduló után a második helyen áll a reykjavíki csapat.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, AZ 1. FORDULÓ SORSOLÁSÁNAK KIEMELÉSE
1. CSOPORT
Kiemeltek

Malmö (svéd)
Legia Warszawa (lengyel)
Slovan Bratislava (szlovák)
Lincoln Red Imps (gibraltári)
Nem kiemeltek
Riga FC (lett)
Fola Esch (luxemburgi)
Shamrock Rovers (ír)
Bodö/Glimt (norvég)

2. CSOPORT
Kiemeltek

CFR Cluj (román)
Shkëndija (északmacedón)
Alaskert (örmény)
Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
Nem kiemeltek
HJK Helsinki (finn)
Connah's Quay Nomads (walesi)
Mura (szlovén)
Borac Banja Luka (bosnyák)

3. CSOPORT
Kiemeltek

Ludogorec (bolgár)
Sheriff Tiraspol (moldovai)
Dinamo Tbiliszi (grúz)
Kajrat Almati (kazah)
Nem kiemeltek
Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz)
Neftci (azeri)
Maccabi Haifa (izraeli)
Teuta (albán)

4. CSOPORT
Kiemeltek

Dinamo Zagreb (horvát)
FERENCVÁROS (magyar)
Zalgiris Vilnius (litván)
Flora Tallinn (észt)
Nem kiemeltek
Linfield (északír)
Valur (izlandi)
Hibernians (máltai)
Az előselejtező győztese
Az előselejtező elődöntője: Folgore (San Marinó-i)–Prishtina (koszovói), HB Tórshavn (feröeri)–Inter Club d'Escaldes (andorrai)

KULCSDÁTUMOK
Előselejtező-torna
Sorsolás:
2021. június 8.
Mérkőzések: június 22–25.

Selejtező, 1. forduló
I
tt kapcsolódik be a Ferencváros, innentől a párharcok két mérkőzésen dőlnek el.
Sorsolás időpontja:
június 15.
Játéknapok: július 6–7 és 13–14.

Selejtező, 2. forduló
Sorsolás időpontja:
június 16.
Játéknapok: július 20–21. és 27.. és 28.

Selejtező, 3. forduló
Sorsolás időpontja: július 19.
Játéknapok: augusztus 3–4. és 10.

Selejtező, playoffkör
Sorsolás időpontja:
augusztus 2.
Játéknapok: augusztus 17–18. és 24–25.

A csoportkör sorsolását augusztus 26-án rendezik, a csoportkör első játéknapja szeptember 14.

Legfrissebb hírek

Kilencéves emlék: Molnár Gábor gólt lőtt Dibusz Dénesnek

Labdarúgó NB I
5 órája

Csaknem négy hónapos szünet után állhat újra a tabella élére csütörtök este a Ferencváros

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:33

Férfi vízilabda BL: ötméteresekkel kapott ki az FTC a Bresciától

Vízilabda
2025.12.02. 22:03

Varga Barnabás téli szerződtetése még az arab világban is kuriózumnak számítana

Labdarúgó NB I
2025.12.02. 16:51

Ne zörögjön a haraszt! – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 23:38

„Szó sincs arról, hogy Varga Barnabás ne játszana többet a Ferencvárosban”

Labdarúgó NB I
2025.12.01. 10:28

Robbie Keane nem foglalkozik a kimaradó Varga körüli pletykákkal

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 22:51

Hat perc alatt szerzett két góllal nyert az FTC Felcsúton

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 21:28
Ezek is érdekelhetik