BACSKAI JÁNOS 2021.02.24 23:55 Frissítve: 2021.02.25 00:46

BL: Gasperini szerint éppen a vereség tette könnyűvé a dolgukat

A Real Madrid 1–0-ra nyert a hamar emberhátrányba kerülő Atalanta otthonában a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első felvonásán. Nézzük, hogyan látták a mérkőzést a főszereplők!

Ezer fokon égve (Fotó: AFP)


„Csak nyernünk kell Madridban a továbbjutáshoz. Ez könnyű, nem kell túlgondolkodni ezt, mert csak egy mérkőzésünk van a továbbjutás kiharcolásához. Győznünk kell! Csalódott vagyok, amiért nem úgy játszottunk ezen a mérkőzésen, ahogyan akartunk, keserű most a szánk íze. De tíz emberrel másként kell futballozni, más lett a mérkőzés, védekeznünk kellett, és ezt jól meg is tettük” – értékelt a hazaiak mestere, Gian Piero Gasperini.

„A játékvezető elrontotta a játékot ezzel a korai piros lappal, de lehet, egyébként is veszítettünk volna. Nem tudjuk, mi lett volna az eredmény a kiállítás nélkül, és ugyan más eredményt reméltünk, és mindenekelőtt más mérkőzést, de a lehető legjobb helyzetbe hozott bennünket ez az eredmény, mivel csak nyernünk kell a visszavágón. És nem is szabad másra gondolnunk! Kár a kései gólért, az utolsó percekben voltunk, csak kicsit kellett volna még kitartanunk. Hogy miért cseréltem le Josip Ilicicet? Már csak négy perc volt hátra, a védelmet akartam erősíteni, de sajnos a csere után néhány pillanattal gólt kaptunk. Duván Zapata combsérülése nem tűnik súlyosnak, azt hittem, komolyabb lesz a probléma, inkább csak egy kis húzódás lesz. Az emberek arról beszéltek a mérkőzés előtt, hogy milyen sokan hiányoznak a Realból, de maradt még elég remek játékos a csapatban. Az előző idényben az abszolút káosz után rendezték a kezezés szabályát, most meg folyik egy kísérlet arra, hogy kiirtsanak a futballból mindenféle fizikai érintkezést, de ez a futball öngyilkossága lesz… Most tiltottak el a Serie A-ban, mert elmondtam a véleményemet, ha most is kimondom, amit gondolok, akkor az UEFA egy hónapra eltilt… De ez a foci öngyilkossága, nem lehetnek olyan játékvezetőink, akik soha nem játszottak, és nem tudják, mi a különbség a test a test elleni játék és a szabálytalanság között. Ha nem tudnak különbséget tenni, akkor, őszintén szólva, más munkát kellene végezniük… Inkább olyanok legyenek játékvezetők, akik valamikor maguk is futballoztak! Most itt van segítségként a VAR, de még így is előfordulnak hibák, ráadásul olyan sokáig kell várni a döntésekre, ami tönkreteszi a mérkőzéseket. De mondom, lehet, tizenegy játékossal is veszítettünk volna, de akkor legalább játszhattuk volna a magunk játékát.”

„Az utolsókig harcolunk majd. Nehéz a Real Madrid ellen futballozni, még nehezebb, ha tíz emberrel kell ezt megtenned. Nagyszerűen játszottunk, jól védekeztünk, és van esélyünk a továbbjutásra. Ehhez csak nyernünk kell Madridban” – csatlakozott mesteréhez Rafael Tolói, az Atalanta tényleg jól játszó védője.

„Szerintem a kiállítás nem volt jogos, a közelben voltam én is és Cristian Romero is. Egyenlő létszámmal nem voltunk rosszabbak, mint a Real, és még azután is voltak kisebb gólszerzési lehetőségeink.”

A nagy Fabio Capello is kiemelte, hogy az Atalanta milyen jól védekezett, sőt a bergamóiakat még soha nem látta ilyen jól védekezni, és megmutatta most a csapat, hogy milyen sokat fejlődött mostanában.

„Igazságtalan volt a piros lap, de továbbjuthatunk még! Amikor ennyire sokat kell védekezni, a csatárok megpróbálnak segíteni a többieknek, de amikor a lábadon van a labda, már nem jut elég oxigén az agyadhoz… De keményen dolgoztunk. A félidőben visszanéztük a piros lapos jelenetet, nem ért kiállítást az eset, azonban minden előzetes tervünket dobhattuk miatta a kukába. Nem lehetetlenség kiharcolni a továbbjutást így sem” – mondta a hazaiak támadója, Luis Muriel.

„Még nem dőlt el semmi, még mindig ötven-ötven százalék az esélye a két csapatnak a továbbjutásra. Nem számítottunk könnyű mérkőzésre, mivel tudjuk, hogy az Atalanta fizikailag nagyon erős, és ezt most bizonyította is. Nehéz mérkőzésünk volt tíz ember ellen is, de nagyon fontos gólt szereztünk. Ez azonban nem jelent semmit, mivel még hátra van a visszavágó, semmi nem dőlt el. Az Atalanta olyan csapat, amellyel meggyűlhet a bajunk hazai pályán is. A teljesítményünk most nem volt éppen jó, csak az eredményt nevezném jónak. Nagyon nehéz mérkőzés vár ránk a visszavágón… Hogy meglepődtem-e azon, hogy Mendy a jobb lábával lőtt gólt? Nem, tudtam, hogy jobb lábbal is tud lőni. A piros lap? Nem tudom, hogy túlságosan szigorú ítélet volt-e, a játékvezetőnek kell döntenie. A legfontosabb, hogy győztünk, és nem kaptunk gólt, nem aggódok most amiatt, hogy nem voltunk elég kreatívak. Sok volt a hiányzónk, de jól védekeztünk, keményen harcoltunk, és gólt lőttünk idegenben” – értékelt sokkal nyugodtabban a madridiak mestere, Zinédine Zidane.

„Nagyon koncentráltunk ezen a mérkőzésen, és a gólunk azt jelenti, hogy a visszavágó teljesen másként alakul majd, mint ez a találkozó. De a BL-ben minden sokkal nehezebb, mint más ligákban. Nem számítottam unalmas percekre, ám a piros lap azt jelentette, hogy nem tudtak annyit támadni, és csak a kontralehetőségekre koncentráltak. Sokat gyakoroltuk a héten a szabadrúgásokat és a szögleteket, megpróbáltuk megmozgatni az ellenfél védőit, mert tudtuk, egy ilyen jó csapat ellen csak ez segíthet” – nyilatkozta Thibault Courtois.

„Megérdemeltük a győzelmet, jogos az egy-nullás sikerünk. A piros lap után visszaállt védekezni az ellenfél, és igen jól csinálta ezt. Igen nehéz volt üres területet találnunk, de nagyon örülünk a gólunknak. De tudjuk, hátra van még egy mérkőzés, és nem jutottunk még tovább” – nyilatkozta Lucas Vázquez, míg hátvédtársa, Nacho elárulta, hogy az céljuk mindig az, hogy idegenben ne kapjanak gólt.

„Csalódottak vagyunk! Jól védekeztünk, nem engedtünk nekik teret a támadásokhoz, de mégis betaláltak. Toni Kroos a példaképen, egy álom vált valóra azzal, hogy megküzdhettem vele, de amikor a pályán találkozol egy idoloddal, akkor már csak úgy gondolsz rá, mint egy legyőzendő ellenfélre” – bölcselkedett Matteo Pessina, az Atalanta középpályása, aki elcserélte a mezét a lefújás után a némettel.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Atalanta (olasz)–Real Madrid (spanyol) 0–1 (0–0)
Bergamo,
Gewiss Stadium, zárt kapuk mögött. Vezette: Stieler (német)
Atalanta:
Gollini – Toloi, C. Romero, Djimsiti – Maehle (Palomino, 86.), De Roon, Freuler, Gosens – Matteo Pessina – D. Zapata (Pasalic, 30.), Muriel (Ilicic, 56., Malinovszkij 86.). Vezetőedző: Gian Piero Gasperini
Real Madrid: Courtois – L. Vázquez, Varane, Nacho, F. Mendy – Modric, Casemiro, T. Kroos – Isco (Duro, 76.) – Asensio (Arribas, 76.), Vinícius Júnior (Mariano Díaz, 57.). Vezetőedző: Zinédine Zidane
Gólszerző: F. Mendy (86.)
Kiállítva:
Freuler (17.)

2021.04.16 11:56:22

Bajnokok Ligája MILITÁR IVÁN

A francia támadót ideje tisztelni a játékintelligenciája miatt is; az Eb-n a magyar válogatott ellen is láthatjuk. Elemzés.

2021.04.15 21:21:44

Bajnokok Ligája SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY.   Az „újgazdagok” száma viszont annyira már nem újdonság, hogy különösebben meglepjen minket az előretörésük.     

2021.04.14 22:49:56

Bajnokok Ligája MALONYAI PÉTER

NS-VÉLEMÉNY. Nem azt mondom, hogy szegény ember vízzel főz.

2021.04.14 20:19:30

Bajnokok Ligája VÉGH JÁNOS, PÓR KÁROLY

A BVB sokáig vezetett, de a Manchester City 11-esből egyenlített, majd 2–1-re nyert, és készülhet a PSG ellen.