Liverpool: Sárkány ellen Sadio Mané!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.14. 20:35
null
Manéra nem volt ellenszer, hengerelt a Liverpool (Fotó: Champions League Twitter)
Az első mérkőzésen el is dőlt a Porto és a Liverpool párharca: az angolok öt nullára nyertek idegenben, ezzel gyakorlatilag jegyet váltottak a Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé.

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Jó ideje nem tépkedi már az európai nagy csapatok bajuszát a Porto, és a Liverpool elleni mérkőzésen hamar kiderült, hogy a nagyobb értékű játékjogokat ezúttal sem sikerül lelkesedéssel vagy csúcsformával elhomályosítania.

Pocsék, esős, szeles időben kezdődött a találkozó, talán ezért is ment sokkal jobban az angoloknak, és ezért is fáztak rá hibáikra a hazai védők.

A gólok sorát Sadio Mané nyitotta meg, a portugál kapus, szegény José Sá segítségével, majd miután James Milner lövése kijött a kapufáról, a kipattanót Mohamed Szalah elegánsan átemelte a kapuson, és ezzel gyakorlatilag eldöntötte a továbbjutás kérdését.

Nem adta fel természetesen a házigazda, de mezőnyharcban nehéz Jürgen Klopp csapata felé nőni, és a szünetig csak egy helyzetig jutott a Porto, ám ekkor a középcsatár, Tiquinho Soares rosszul célzott.

Jellemző módon az egykori csodacsatárok klubjában a brazil Soares kezdett egy szem ékként, a második félidőben a ghánai Majeed Waris is beállt mellé – hiába, mert nem sokkal a fordulás után Sadio Mané megszerezte második találatát, egy újabb pompás és kissé szerencsés támadás végén, majd Roberto Firmino is a kapuba lőtt.

Sok minden eldőlt ezzel, és Sadio Mané harmadik gólja már nagyon nem hiányzott a hazaiaknak... 0–5

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Porto (portugál)–Liverpool (angol) 0–5 (Mané 25., 53., 85., Szalah 29., Firmino 69.)

A másik szerdai meccsen
Real Madrid (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) 3–1(C. Ronaldo 45., 83. – az elsőt 11-esből, Marcelo 86., ill. Rabiot 33.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik