B. Á. 2020.11.24 22:57 Frissítve: 2020.11.24 23:09

BL, F-csoport: a továbbjutás küszöbén a Dortmund és a Lazio

A Borussia Dortmund és a Lazio is három gólt szerzett a Bajnokok Ligája csoportkörének 4. fordulójában, előbbi az FC Bruges, utóbbi a Zenit ellen gyűjtötte be a három pontot, amivel nagy lépést tett a továbbjutás felé.

Erling Haaland ezúttal is főszereplő volt (Fotó: AFP)

 

LAZIO–ZENIT

Oroszországban csak döntetlenre futotta a sok hiányzóval felálló Lazio erejéből, ezúttal viszont több visszatérővel – többek között Ciro Immobilével – a fedélzeten szállt csatába a római csapat. Amely alaposan bekezdett, a 3. percben éppen az olasz támadó szerzett csodálatos gólt, majd a félidő közepéhez érve Marco Parolo rendkívül precíz, távoli lövéssel megduplázta az előnyt (2–0).

Artyom Dzjuba révén szinte azonnal szépített a Zenit, amely igazán a szünet után tudta feljebb vinni a tempót, ám hiába volt több lehetősége is, a három pont sorsa gyakorlatilag a játékrész elején eldőlt, Immobile ezúttal tizenegyesből volt eredményes (3–1).

Az olasz győzelem matematikailag is biztossá tette, hogy a szentpétervári csapat már nem juthat tovább a csoportból, marad a – reménytelennek tűnő – harc a harmadik helyért.

BORUSSIA DORTMUND–FC BRUGES

Talán nem túlzás kijelenteni, hogy manapság a csapból is Erling Haaland folyik a Borussia Dortmund neve hallatán, a 20 éves norvég a keddit megelőző hat tétmérkőzésén tíz (!) gólt szerzett klubjában, ezek közül kettőt éppen a mostani ellenfél ellen.

A támadó nem vesztegette sokáig az időt ezúttal sem, 18 perc után kíméletlenül kihasználta a ziccerét, Simon Mignolet lába mellett a rövid sarokba lőtt (1–0).

Az óriási fölényben futballozó Dortmund közvetlenül a szünet előtt Jadon Sancho révén szépségdíjas szabadrúgással növelte az előnyt, majd a második félidőben Haaland zárta le a meccset (3–0). A norvéggal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy 12 BL-meccs után 16 gólnál jár!

A Dortmund a Lazióval karöltve nagy lépést tett a továbbjutás felé, az FC Bruges-nek a reális cél a harmadik hely megtartása lehet.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ

F-CSOPORT
Lazio (olasz)–Zenit (orosz) 3–1
(Immobile 3., 55. – a másodikat 11-esből, Parolo 22., ill. Dzjuba 25.)
Borussia Dortmund (német)–FC Bruges (belga) 3–0 (Haaland 18., 60., Sancho 45.) 

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 4 3 1 9–3 +6  9
2. Lazio 4 2 2 8–4 +4  8
3. FC Bruges 4 1 1 2 3–8 –5  4
4. Zenit 4
1 3 3–8 –5  1
2021.07.27 17:44:15

Bajnokok Ligája BABJÁK BENCE (összefoglaló), BACSKAI JÁNOS (percről percre)

Idegenben is két góllal nyert a magyar bajnok, még két párharcot kell nyerni a BL-csoportkörért.

2021.07.20 23:09:43

Bajnokok Ligája SOMOGYI ZSOLT

NS-VÉLEMÉNY. A scout területén is nagyot lépett előre a Fradi.

2021.07.20 19:12:05

Bajnokok Ligája Babják Bence (összefoglaló), Rusznák György (percről percre)

A Ferencváros jobban játszott a Vilniusnál, kár volt a végén Uzuni kihagyott tizenegyeséért.

2021.07.19 23:24:32

Bajnokok Ligája PIETSCH TIBOR

NS-VÉLEMÉNY. Nyugodt szívvel kijelenthetjük: a Ferencváros a favorit!