BL: Budapesten fogadja a Pool az RB Leipziget – hivatalos

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.03.03. 20:23
Hivatalossá vált, hogy az angol Liverpool és a német RB Leipzig Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőjének második mérkőzését is Budapesten rendezik meg.



Három héten belül másodszor is Budapesten játszhat Gulácsi Péter és Mohamed Szalah (Fotó: Török Attila)
Három héten belül másodszor is Budapesten játszhat Gulácsi Péter és Mohamed Szalah (Fotó: Török Attila)


Az UEFA hivatalos honlapja
és a Puskás Aréna Facebook-oldala is beszámolt arról, hogy az első meccs után a visszavágóra is Budapesten kerül sor. Korábban már jeleztük, hogy a The Times keddi cikkében írt arról, hogy ismét a magyar főváros lehet a megoldás a mérkőzés helyszínével kapcsolatban.

Mint ismert, a Leipzig pályaválasztásával megrendezett első meccset a Puskás Arénában játszották le a felek az Angliából Németországba utazókat érintő korlátozások miatt.

A Liverpool kétgólos győzelme utáni sajtótájékoztatón az angol klub sajtófőnöke meg is jegyezte, három hét múlva minden bizonnyal visszatérnek. Ugyanis a lipcseiek hiába utazhatnának Angliába, visszatérve Németországba karantén várna rájuk.

Az első meccs után a két szakvezető, Jürgen Klopp és Julian Nagelsmann is elégedetten nyilatkozott a körülményekről.

A visszavágóra március 10-én, 21 órakor kerül sor a Puskás Arénában.

Ez lesz rövid időn belül az ötödik európai kupameccs a Puskás Arénában: a Leipzig–Liverpool találkozót követően itt rendezték a Borussia Mönchengladbach–Manchester City BL-nyolcaddöntőt (0–2), valamint az Wolfsberg–Tottenham Hotspur Európa-liga találkozót (0–4), továbbá március 18-án itt kerül sor a Molde–Granada El-nyolcaddöntőre is.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik