BL: bravúr kell a Barcától; ki éli túl a halálcsoportot? – zárul a csoportkör

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.12.07. 14:15
null
Az első fordulóban gól nélküli döntetlent játszott egymással az Atlético Madrid és a Porto – ez most egyik csapatnak sem jelentene biztos továbbjutást (Fotó: Getty Images)
Elérkeztünk a 2021–2022-es labdarúgó Bajnokok Ligája-idény csoportkörének utolsó, vagyis hatodik fordulójához. Tizenegy csapat már továbbjutott, szóval csak öt hely kiadó a nyolcaddöntőben. A Barcelonának a saját kezében van a sorsa, a Liverpool sima elsőségét hozó halálcsoportból még bárki továbbjuthat a második helyen, míg az Atalanta és a Villarreal egymás közt dönti el, ki melyik sorozatban folytatja tavasszal.

A-CSOPORT

A lényegi kérdések már eldőltek ebben a kvartettben, hiszen a Manchester City biztosan csoportelsőként lép tovább a legjobb 16 közé, míg a Paris Saint-Germain másodikként várhatja a december 13.-ai sorsolást. A vezetőedzőjét múlt hétvégén menesztő RB Leipzig és az FC Bruges között azonban még nem dőlt el, melyik csapat folytathatja az Európa-ligában. Az egymás elleni mérleg a Lipcsének kedvez, amely kedden a manchesterieket látja vendégül, míg a Bruges Párizsba utazik.

AZ A-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester City 5 4 1 17–8 +9 12
2. Paris SG 5 2 2 1 9–7 +2 8
3. RB Leipzig 5 1 1 3 13–13 0 4
4. FC Bruges51135–16–114

6. FORDULÓ
DECEMBER 7., KEDD
18.45:
PSG–FC Bruges
18.45: RB Leipzig–Manchester City

B-CSOPORT

A halálcsoport. Mondhattuk az augusztusi sorsolás után, az utolsó kör előtti szoros állás pedig alátámasztja, milyen közel vannak egymáshoz a csapatok – kivéve a Liverpoolt. Jürgen Klopp gárdája ugyanis mind az öt meccsét megnyerte, így tükörsimán lett első, de a második, harmadik, negyedik helyről csak az utolsó játéknap dönt. Íme, a variációk:

A Porto otthon fogadja az Atléticót, s amennyiben nyer, mindenképp ott lesz a legjobb 16 között, de egy döntetlennel is továbbjuthat, ha a Milan nem győzi le hazai pályán a Liverpoolt.

Az Atlético akkor mehet tovább, ha nyerni tud Portóban, a milánóiak pedig nem aratnak sikert a Liverpool felett. A Milan akkor lesz ott biztosan a nyolcaddöntőben, ha nyer, a csoport másik mérkőzésén pedig döntetlen születik.

Miután a Milannak jobb a gólkülönbsége, mint az Atléticónak (egymást ugyebár egyformán eggyel verték meg), az olasz csapatnak egy Liverpool elleni győzelem esetén az is jó lehet, ha nyernek idegenben a spanyolok, de csak akkora különbséggel, amekkorával ők győznek.

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool 5 5 15–5 +10 15
2. Porto 5 1 2 2 3–8 –5 5
3. Milan 5 1 1 3 5–7 –2 4
4. Atlético Madrid51134–7–34

6. FORDULÓ
DECEMBER 7., KEDD
21.00: Porto–Atlético Madrid
21.00: Milan–Liverpool

C-CSOPORT

Ebben a négyesben teljesen letisztult a kép: a hibátlanul álló Ajax csoportelsőként, a Sporting másodikként jutott tovább, a Borussia Dortmund az Európa-ligában folytathatja, míg a Besiktas már biztosan az utolsó helyen zárja a csoportot.

A C-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Ajax 5 5 16–3 +13 15
2. Sporting CP 5 3 2 12–8 +4 9
3. Borussia Dortmund 5 2 3 5–11 –6 6
4. Besiktas553–14–110

6. FORDULÓ
DECEMBER 7., KEDD
21.00:
Dortmund–Besiktas
21.00: Ajax–Sporting CP

D-CSOPORT

A két továbbjutó itt is megvan: a sorozat rekordbajnoka, a Real Madrid és az Inter. A sorrend azonban még kérdéses, mert ha az utolsó körben az olaszok idegenben legyőznék a madridiakat, akkor átvennék az elsőséget. A Sherrif Tiraspol már biztosan az El-ben folytatja, míg a Sahtar Doneck a 4. helyen zárt.

A D-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 5 4 1 12–3 +9 12
2. Internazionale 5 3 1 1 8–3 +5 10
3. Sheriff Tiraspol 5 2 3 6–10 –4 6
4. Sahtar Doneck5141–11–101

6. FORDULÓ
DECEMBER 7., KEDD
21.00:
Real Madrid–Inter
21.00: Sahtar Doneck–Sheriff Tiraspol

E-CSOPORT

A Bayern München eddig az összes meccsét megnyerte, így már biztosan csoportelsőként várhatja a jövő heti sorsolást. Jelenleg a Barcelona áll a kvartett második, továbbjutó helyén, de ha a Benfica legyőzi hazai pályán a már biztosan csoportutolsó Dinamo Kijevet, akkor nyerniük kell a katalánoknak a Bayern elleni utolsó meccsükön, Münchenben.

Döntetlen esetén ugyanis 8 pontjuk lenne Xaviékak, és ha a Benfica is ennyinél tart majd egy esetleges győzelemmel, akkor az egymás elleni összevetés dönt, az pedig a portugáloknak kedvez. Amennyiben a Benfica nem tud nyerni a kijeviek ellen, akkor a gránátvörös-kékek egy vereséggel is ott lesznek a nyolcaddöntőben.

Nagy feladat vár Memphis Depayékra (Fotó: Getty Images)
Nagy feladat vár Memphis Depayékra (Fotó: Getty Images)
AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Bayern München 5 5 19–3 +16 15
2. Barcelona 5 2 1 2 2–6 –4 7
3. Benfica 5 1 2 2 5–9 –4 5
4. Dinamo Kijev 5 1 4 1–9 –8 1

6. FORDULÓ
DECEMBER 8., SZERDA
21.00:
Benfica–Dinamo Kijev
21.00: Bayern München–Barcelona

F-CSOPORT

Az már biztos, hogy a Manchester United megnyerte a kvartettet, mögötte azonban még nagy csata várható. A második helyen álló Villarreal az utolsó körben a harmadik Atalantáhozlátogat és biztosan továbbjut, ha elkerüli a vereséget. A bergamóiaknak emiatt csak a győzelem érhet továbbjutást. A Young Boys a 16 között már biztosan nem lesz ott, de ha nyer az MU ellen és az Atalanta vereséget szenved, akkor az El-ben folytathatja.

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Manchester United 5 3 1 1 10–7 +3 10
2. Villarreal 5 2 1 2 9–7 +2 7
3. Atalanta 5 1 3 1 10–10 0 6
4. Young Boys 5 1 1 3 6–11 –5 4

6. FORDULÓ
DECEMBER 8., SZERDA
21.00:
Manchester United–Young Boys
21.00: Atalanta–Villarreal

G-CSOPORT

Ez legszorosabb csoport az idei BL-idényben: az utolsó kör előtt még egyik csapat sem biztosította be a továbbjutását, de még egyiknek sem kell lemondania róla. A Lille továbbjut, ha nem kap ki a Wolfsburg otthonában és csoportelső lesz, ha nyer, vagy ha döntetlenje esetén a Salzburg nem győzi le a Sevillát.

A Sevilla biztosan ott lesz a nyolcaddöntőben, ha legyőzi a Salzburgot. Csoportelső akkor lesz, ha emellett a Lille vereséget szenved. A Salzburg akkor jut tovább, ha nem kap ki otthon a Sevillától, és csoportelső is lehet, ha nyerni tud, míg a Lille nem teszi meg ugyanezt.

A Wolfsbug áll a csoport utolsó helyén, de szintén a saját kezében van a sorsa: ha nyer, akkor továbbjut. Sőt, első is lehet, ha a kvartett másik meccsén döntetlen születik.

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Lille 5 2 2 1 4–3 +1 8
2. Salzburg 5 2 1 2 7–6 +1 7
3. Sevilla 5 1 3 1 5–4 +1 6
4. Wolfsburg 5 1 2 2 4–7 –3 5

6. FORDULÓ
DECEMBER 8., SZERDA
21.00:
Salzburg–Sevilla
21.00: Wolfsburg–Lille

H-CSOPORT

A H-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Chelsea 5 4
1 10–1 +9 12
2. Juventus 5 4
1 9–6 +3 12
3. Zenit 5 1 1 3 7–7 0 4
4. Malmö 5
1 4 1–13 –12 1

6. FORDULÓ
DECEMBER 8., SZERDA
18.45:
Juventus–Malmö
18.45: Zenit–Chelsea

A Chelsea és a Juventus már biztosan továbbjutott, de a csoportelsőség még nem dőlt el. Mindkét sztárcsapatnak 12 pontja van, viszont pontegyenlőség esetén a címvédő londoniak végeznek az élen. Az utolsó körben a Chelsea a Zenithez látogat, míg a Juve a Malmőt fogadja – valószínűleg a londoniaknak lesz nehezebb dolguk. Az már az utolsó kör előtt eldőlt, hogy a Zenit folytathatja az El-ben, míg a Malmö negyedik lett.

A nyolcaddöntő sorsolása: december 13.
Nyolcaddöntők: február 15. és március 16. között
A negyeddöntő sorsolása: március 18.
Negyeddöntők:
április 5. és 13. között
Elődöntő: április 26. és május 4. között
Döntő: május 28. (Szentpétervár)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik