BL: a Midtjylland Dortmundban fogadja a Liverpoolt

MTI/B. L.MTI/B. L.
2020.11.26. 19:33
null
Jelen állás szerint Dortmundban játszanak legközelebb a felek (Fotó: AFP)
Dortmundban rendezik meg december 9-én a Midtjylland–Liverpool mérkőzést a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének 6., utolsó fordulójában.

 

A német város önkormányzatának a szóvivője csütörtökön megerősítette a hírt, hozzátéve, hogy zárt kapuk mögött tartják a meccset.

A találkozónak azért kellett új helyszínt keresni, mert egy érvényben lévő brit rendelet szerint a vírushelyzet miatt a Dániából hazatérőknek kötelezően 14 napra karanténba kell vonulniuk.

Amennyiben viszont az összecsapásig változnak a dániai körülmények, és annak függvényében módosítják a brit rendeletet, akkor mégis Herningben lesz a találkozó.

A liverpooliak német edzője, Jürgen Klopp 2008 és 2015 között a Borussia Dortmund szakmai munkáját irányította.

A D-csoportban négy fordulót követően a Liverpool 9 ponttal az 1. helyen áll, a Midtjylland pont nélkül az utolsó. A két együttes liverpooli mérkőzését az angol gárda 2–0-ra nyerte meg egy hónappal ezelőtt.

Legfrissebb hírek

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

Beszélgetés ma este a Nemzeti Sport főszerkesztőjével a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 10:47

Arsenal vagy PSG? Az FTC női kézilabdázói is tippeltek a budapesti BL-döntőre – videó

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:22

„A legrangosabb trófeákért kell harcolnunk” – David Raya a budapesti BL-döntőről

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 09:13

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
2026.04.29. 09:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46
Ezek is érdekelhetik