BL: A Manchester Cityn múlik, milyen mérkőzés lesz – Hajdú B. István

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.06.09. 11:56
null
<strong>İlkay Gündogan</strong> ismét főszereplő lehet (Fotó: Getty Images)
Hajdú B. István, az M4 Sporton látható Bajnokok Ligája-döntő kommentátora szerint elsősorban a Manchester Cityn múlik, hogy milyen mérkőzés lesz szombaton Isztambulban.

 

„Nem gondolnám, hogy az Internazionale nekiront a Manchester Citynek, amely idegenben inkább tartalékolt, nem annyira direkt futballt játszott, mint hazai pályán. Ezért elsősorban a Citytől függ, milyen meccs lesz. Ha a City az elején gólt szerez, akkor borzasztó nehéz, mert, ha vezet, akkor nehéz ellene megfordítani” – fogalmazott az M1 aktuális csatornán még a csütörtöki kiutazása előtt Hajdú B. István, aki hozzátette, azokban az években, amikor nincs nagy válogatott torna, mint az idén, még jobban felértékelődik a BL-döntő.

A kommentátor szerint, ha oda-vissza vágós párharc lenne, akkor majdnem biztos, hogy a Manchester City jutna tovább, vagy ha ezt a mérkőzést tízszer játszanák le, akkor többször nyerne az angol bajnok, amelyet jelenleg a világ legjobb és legjobb formában lévő csapatának tart.

„De egy meccsről beszélünk és az Inter sem rossz, a legutóbbi 13 találkozójából 12-t megnyert, azaz két olyan együttesről van szó, amely május végére, június elejére időzítette a csúcsformáját” – mondta a sportriporter, aki felidézte, hogy a legutóbbi isztambuli döntő talán minden idők legjobbja volt, amikor 2005-ben a Liverpool 3–3-as döntetlent követően úgy győzte le 11-esekkel az AC Milant, hogy a szünetben még háromgólos hátrányban volt.

Hajdú B. István lesz a BL-döntő kommentátora (Fotó: Getty Images, archív)
Hajdú B. István lesz a BL-döntő kommentátora (Fotó: Getty Images, archív)

 

„Pep Guardiola korszakos edző, aki a Barcelonával korszakos eredményeket ért el. Sohasem volt még olyan szakember, aki két különböző országban véghez vitte a triplázást – utalt arra Hajdú B. István, hogy 2009-ben a Barcelonával már megvalósította ezt a bravúrt a Manchester Cityt irányító Guardiola, aki most egyetlen sikerre van ettől. – A legutóbbi BL-győzelmet viszont 2011-ben aratta még a Barcelonával. Két éve saját bevallása szerint is ő taktikázta el a döntőt azzal, hogy védekező középpályás nélkül játszott.”

A kommentátor úgy fogalmazott, meglepné, ha nem a Manchester City nyerne, de hozzátette, az angol klub még nem nyert BL-t, esélyesebbként viszont már bukott el döntőt.

„Tényleg az az M4 Sport célja, hogy ami Isztambulban történik, arról senki se maradjon le” – mondta a közvetítéssel és a műsorfolyammal kapcsolatban Hajdú B. István.

Az isztambuli BL-döntő szombaton 21 órakor kezdődik, az M4 Sport pedig élőben közvetíti nemcsak a mérkőzést, hanem a két csapat pénteki sajtótájékoztatóját és edzését is.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
21.00:
Manchester City (angol)–Internazionale (olasz), Isztambul (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: portugál duplaarany az U17-es korosztályban

Utánpótlássport
5 órája

Labdarúgás: hat gólt rúgott a bolgároknak az U17-es leányválogatott

Utánpótlássport
20 órája

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 15. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:07

Lautaro Martínez duplázott, győzött Pisában az Inter

Olasz labdarúgás
2025.11.30. 15:47

Labdarúgás: kikaptak a spanyoloktól az U17-es lányok Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2025.11.29. 14:51

Ennyi volt: már nem Peter Stöger irányítja Bolláékat – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.11.28. 13:25

Vb 2026: az irániak nem utaznak el a sorsolásra

Foci vb 2026
2025.11.28. 12:07

Sallai kétmeccses eltiltást kapott, nem játszik a Fenerbahce ellen

Légiósok
2025.11.28. 10:46
Ezek is érdekelhetik