BL: több meccs, védett csapatok – teljes átalakítás jön?

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2021.02.05. 18:15
null
Több meccs, védett csapatok – teljes átalakítás jön a Bajnokok Ligájában? (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a Bajnokok Ligája nagyszabású átalakítását fontolgatja, s a terveit pénteken be is mutatta néhány topbajnokság vezetőjének – számolt be róla a francia RMC Sport.

 

A sajtóban egyre többször lehet olvasni róla, hogy az európai topcsapatok létre szeretnék hozni a zárt rendszerű „európai Szuperligát”, emiatt az sem elképzelhetetlen, hogy a legtehetősebb klubok kilépnének az UEFA versenyrendszeréből. Többek között erre válaszul – vagy ennek elkerüléséért – a Bajnokok Ligája átalakítását tervezi az európai szövetség. Az RMC Sport szerint a reformokat 2024-től vezetnék be, ezért az UEFA pénteken ismertette a terveit a néhány topbajnokság vezetőjével.

PLUSZ HELYEK
A plusz helyeket illetően annyit tudni, hogy egyet a francia bajnokság kapna, így a Ligue 1 a másik négy nagy liga, a spanyol, az olasz, a német és az angol szintjére emelkedne. A Reuters brit hírügynökség forrásai szerint a kisebb bajnokságok képviselői azért aggódnak, hogy a fennmaradó helyeket sem ők kapnák meg, hanem a Serie A, a Premier League, a La Liga és a Bundesliga növelhetné tovább a képviseletét. (MTI)

A tervezet egyik legfontosabb pontja, hogy a jelenlegi 32-ről 36-ra növelnék a résztvevő csapatok számát. Az együttesek legalább tíz mérkőzést játszanának egy bajnoki rendszerben, de nem találkozna mindenki mindenkivel a még nem teljesen kiforrt rendszerben. Ez egyben a csoportok megszűnését is jelentené. A beszámoló szerint a csoportkör helyett bevezetésre kerülő többfordulós „bajnokság” után az egyetlen tabella alapján a legjobb nyolc kvalifikálná magát a nyolcaddöntőbe, míg a 9-16. helyezettek a 17-24. helyezettekkel játszanának a 16 közé kerülésért.

A több csapat a mérkőzésszám növekedésével járna együtt, a tervezet szerint hat új meccsnapot kellene beiktatni. A már így is rendkívül zsúfolt naptárba nem lenne egyszerű feladat betuszkolni az új fordulókat, ezért az UEFA három ötlettel állt elő: a 20 csapatos topligákban csökkenteni kellene a létszámot 18-ra; ahol még van, meg kellene szüntetni a Ligakupát, illetve az európai kupaporondon érdekelt csapatoknak csak később kellene csatlakozni a hazai kupasorozatukba.

Egy másik pont szerint az európai szövetség azon is dolgozik, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező, történelmileg fontos csapatoknak „védelmet” nyújtson, azaz ha a meg nem nevezett együttesek közül valamelyik nem kvalifikál a bajnokságán keresztül, az UEFA meghívásának köszönhetően akkor is részt vehessen a Bajnokok Ligájában. Az RMC szerint ez az ötlet még csak az alapoknál tart, a részletek még egyáltalán nincsenek kidolgozva.

Az új formátumban az UEFA egy országból akár hat csapat nevezését is elfogadná – igaz, ez a meghívásos alapon érkező „védett” csapatoktól és az Európa-liga győztesétől is függne.

Az UEFA jövő héten mutatja be az új szisztémát az 55 nemzeti szövetségnek, miközben szorosan együttműködik az európai klubokat képviselő szervezettel is.

Legfrissebb hírek

Ha így folytatja a Ferencváros az Európa-ligában, bőven tízmillió euró fölé kerülhet a pénzdíja

Európa-liga
2025.11.08. 07:11

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39

Csányi Gabriella, Luís Figo és Ivan Rakitic az UEFA alapítványának új kuratóriumi tagjai

Minden más foci
2025.11.06. 19:55

Győzelem Párizsban is: tovább menetel a Bayern München

Bajnokok Ligája
2025.11.04. 22:52

Münchenben lehet a 2028-as, Londonban vagy Barcelonában a 2029-es BL-döntő

Bajnokok Ligája
2025.10.31. 13:38

Mikel Arteta: Csodálom Diego Simeone kitartását

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 08:01

Futsal: a magyarokat is megbüntette az UEFA a románok miatt félbeszakadt meccsért

Magyar válogatott
2025.10.18. 09:35

Nikolics az UEFA-diplomáról: Magabiztos lettem, bátran bemutatom a víziómat

Magyar válogatott
2025.10.17. 10:29
Ezek is érdekelhetik