Hatalmas a fölény pénzügyi téren a PSG javára

GY. B.GY. B.
2025.05.31. 08:54
null
Nasszer Al-Kelaifi, a Paris Saint-Germain elnöke sztárcsapatot épített, amely az első BL- győzelmét aratná (FOTÓ: AFP)
Lapunk partnere, a Football Benchmark (FB) adatelemző platformja szerint mintha nem is egy ligában játszana a Bajnokok Ligája-döntő két résztvevője.


 

 

A Bajnokok Ligája-döntő mindig több, mint egy futballmérkőzés, és bár ezúttal is két gigász csap össze, a Paris Saint-Germain és az Internazionale ütközete különböző gazdasági stratégiák harca is. A két klub eltérő üzleti modellel ért fel Európa csúcsára – vagy legalábbis csúcsközelbe –, és a köztük tátongó pénzügyi szakadék éppúgy meghatározza a finálét, mint a pályán zajló taktikai küzdelem.
A PSG az elmúlt idényben 808 millió eurós működési bevételt könyvelhetett el. Csak kereskedelmi forrásból 460 millió euró származott, ezzel szemben az Inter teljes működési bevétele nem érte el a 400 milliót, tehát az olasz klub konkrétan feleannyiból gazdálkodott, mint a francia, s ha kizárólag a kereskedelmi szektort nézzük, még nagyobb a különbség, a 148 millió euró ugyanis csak a harmada a PSG vonatkozó bevételeinek. Szintén óriási különbséget mutattak a mérkőzésnapok bevételei. Az Internazionale csaknem 75 millió eurót generált ezen a téren, ami a teljes bevételei 19 százalékát tette ki, a PSG viszont, bár kisebb stadionban játszik, 170 millió eurós mérkőzésnapi bevételt produkált prémiumjegyár-stratégiájának köszönhetően. A működési bevételek harmadik pillére, a közvetítésekből származó jövedelem az egyetlen, amelyben hasonló a mérlegük, igaz, ezen a téren is egy kicsivel jobban áll a párizsi együttes – 178 millió euró vs. 176. 

Értelemszerűen a nagyobb bevételekből értékesebb keretet is tud fenntartani a PSG. Az FB értékelési platformja szerint a párizsi játékosállomány becsült piaci értéke jelenleg több mint egymilliárd euróra tehető – és ne feledjük, tavaly nyáron a csapat elveszítette a világ legtöbbre taksált labdarúgóját, Kylian Mbappét –, míg az Interé nem éri el a 700 milliót sem. A fény városában az elmúlt időszakban letettek arról, hogy a földkerekség leghíresebb játékosai lépjenek pályára a Parc des Princes-ben, de egyrészt így is könnyedén kiadtak a téli átigazolási időszakban 70 millió eurót Hvicsa Kvaracheliáért, másrészt a bérköltség jóval magasabb, mint Milánóban. A klasszisoktól hemzsegő PSG-öltözőben 659 millió eurót tett ki a bértömeg – ugyanez az érték az Internél „csupán” 227 millió euró volt. Nem csoda, hogy a teljes működési bevételhez arányosított bérköltség az olasz klubnál mutatott egészségesebb értéket, 57 százalékot, szemben a PSG 82-jével, a franciáknál ugyanakkor jelentős előrelépés volt tapasztalható a korábbi 109 százalékhoz képest.

Talán meglepő, de a végső számvetés, az adózás utáni pénzügyi mérleg mindkét klubnál veszteséget mutatott tavaly: az Inter 27 millió eurós mínusszal zárt, a PSG pedig 56 milliós deficitet könyvelt el. A BL-döntőben tehát valóban két eltérő pénzügyi filozófia találkozik, még szerencse, hogy az eredményt nemcsak a financiális mutatók határozzák meg.

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Szombat, 21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Internazionale (olasz), München (Tv: RTL) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Real–Bayern csúcsrangadó, Szoboszlaiék a címvédővel meccselnek – így néz ki a folytatás a BL-ben!

Bajnokok Ligája
6 órája

Mindhárom magyar végig a pályán volt, Szoboszlai vezérletével a Liverpool kiütötte a Galatasarayt

Bajnokok Ligája
6 órája

Háromszor vezetett, majd nyert is a Tottenham, de az Atlético Madrid jutott be a nyolc közé

Bajnokok Ligája
6 órája

Otthon is kiütötte az Atalantát, 10–2-es összesítéssel BL-negyeddöntős a Bayern

Bajnokok Ligája
6 órája

Kétszer is egyenlített a Newcastle, de a hét gólig jutó Barcelona jutott be a BL-negyeddöntőbe

Bajnokok Ligája
8 órája

NS-infó: Juhász Roland lesz a budapesti BL-döntő nagykövete

Bajnokok Ligája
16 órája

Pau Cubarsí: Mindenképpen tovább kell jutnunk

Bajnokok Ligája
18 órája

„A csapat pontosan tudta, mit kell tennie” – a Sporting CP edzője a Bodö/Glimt elleni BL-fordításról

Bajnokok Ligája
18 órája
Ezek is érdekelhetik