Ancelotti: Courtois kezd a BL-döntőben a Dortmund ellen

M. B.M. B.
2024.05.31. 19:46
Nacho Fernández, Carlo Ancelotti és Luka Modric válaszolt a sajtó kérdéseire (Fotó: Getty Images)
Megtartotta a szombati Bajnokok Ligája-döntőt megelőző sajtótájékoztatóját a Real Madrid. A királyi gárda részéről Carlo Ancelotti vezetőedző, illetve Luka Modric és Nacho Fernández állt a sajtó rendelkezésére.

Az olasz szakember megválaszolta a legfontosabb kérdés – egészen pontosan azt, hogy Andrij Lunyin vagy Thibaut Courtois lesz- e a királyi gárda kapusa a fináléban. 

„Lunyin holnap (szombaton – a szerk.) érkezik, és a kispadon foglal majd helyet. Courtois fog játszani” – fogalmazott Carlo Ancelotti. 

A rutinos tréner döntése nem okozott meglepetést, miután a spanyol sajtó már a napokban arról cikkezett, hogy a Real döntőbe jutásába komoly szerepet játszó Andrij Lunyin – aki a bajnokságban is sikeresen pótolta a belga óriást – influenzás lett, így noha bekerült a meccskeretbe, de nem a csapattal együtt utazott el a brit fővárosba.

„Nagyon sajnálom, hogy nem készülhetek a csapattal az idény, egyben életem legfontoabb mérkőzésére. Nagyon szépen köszönöm a sok üzenetet és támogatást. Előre a tizenötödikért!” – írta Instagram-oldalán az ukrán kapus.

Ancelotti ezután a Borussia Dortmund elleni mérkőzésről értekezett.

„A legfontosabb dolog egy ilyen meccsen az, hogy egyértelmű gondolatokat ültessünk be a játékosok fejébe. Minél egyszerűbb az adott gondolat, annál kevésbé lesz stresszes a játékos. Az érzelmek persze ettől függetlenül jönni fognak, és minden játékos a saját személyiségének megfelelően fogja kezelni a helyzetet. Mi is szoktunk aggódni és félni, de a félelem is része a jól elvégzett munkának. Ez a csapat két dolgot mutatott meg ebben az idényben: azt, hogy képes a minőségi futballra, valamint az önfeláldozásra. A csapat kollektív hozzáállása parádés volt, míg a minőségi játék és a pályán hozott áldozatok komoly szerepet játszottak a sikereinkben” – fogalmazott az olasz szakember, akit ezután a királyi gárda legendás fordításairól is megkérdeztek.

„Nehéz értelmes választ adni erre a kérdésre. Ez egy különleges klub, így ami itt történik, az nem véletlen, legyen szó a hagyományokról, a történelemről, a csapat karakteréről vagy a játékosok minőségéről. Ha valami ilyen sokszor megtörtént, akkor biztosan nem a véletlen műve – mondta Ancelotti, hozzátéve, hogy csapatának nme közelező megnyernie a Bajnokok Ligáját. – A BL nem a mániánk, de a sorozat megnyerése nagyon fontos a klub életében. A csapat ezzel együtt egy rendkívül sikeres idényen van túl, függetlenül a döntő eredményétől.”

A játékosok közül Nacho Fernández az ellenfélről, míg Luka Modric a finálé jelentőségéről beszélt.

„Természetesen tiszteljük az ellenfelet, de bízunk a képességeinkben, hiszen remekül teljesítettünk az idény során” – mondta Nacho.

„Számomra elképzelhetetlen volt, hogy elérjük ezt a pillanatot, de itt vagyunk és élvezzük a helyzetet. Bízom benne, hogy csapatként képesek vagyunk megtenni a következő lépést. Óriási dolog lenne, ha ha hatodjára is BL-győztes lehetnék” – így Modric, aki győzelem esetén Carvajallal és Nachóval együtt beállítaná a BEK-korszakban hatszor diadalmaskodó Paco Gento klubrekordját.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Június 1., szombat
21.00: Borussia Dortmund (német)–Real Madrid (spanyol), London (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37

Nem jelent meg a pénteki edzésen a Fenerbahce vezetőedzője

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 17:01

Kiengedték a kórházból a Dortmund fiatal játékosát

Bajnokok Ligája
2026.09.11. 16:28