BL: Marco Rose szerint Gulácsi Péter Lipcsében marad

Vágólapra másolva!
2023.12.13. 08:36
null
Marco Rose szerint Gulácsi Péter télen nem távozik Lipcséből (Fotó: Getty Images)
Marco Rose, az RB Leipzig labdarúgócsapatának vezetőedzője szerint Gulácsi Péter nem távozik a télen az együttestől.

„Egyáltalán nincs jele annak, hogy Pete a jelenlegi helyzetben valami új dolgon gondolkodna. Sajnos, nem tudunk szalagcímekről gondoskodni” – nyilatkozott a tréner annak kapcsán, hogy a sajtóban megjelentek találgatások a magyar válogatott kapus eligazolásáról.

Rose szerint Gulácsi jól érzi magát a csapatnál, és megerősítette, hogy szerdán (ma) kezdő lesz a svájci Young Boys elleni Bajnokok Ligája-találkozón.

Gulácsi nemrégiben a Nemzeti Sportnak adott interjúban arról beszélt,egyelőre szinte biztos, hogy a télen Lipcsében marad. A cikket IDE kattintva olvashatják el.

A 33 éves, 51-szeres válogatott kapus tavaly októberben a skót Celtic elleni Bajnokok Ligája-mérkőzésen térdszalagszakadását szenvedett, és csaknem egy évig nem játszott. Visszatérése óta még csak a kupában védett, idegenben, így a szerdai lesz az első hazai meccse.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR
6. FORDULÓ
E-CSOPORT

21.00: Atlético Madrid (spanyol)–SS Lazio (olasz)
21.00: Celtic (skót)–Feyenoord (holland)
F-CSOPORT
21.00: Borussia Dortmund (német)–Paris Saint-Germain (francia) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
21.00: Newcastle United (angol)–AC Milan (olasz) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
G-CSOPORT
18.45: RB Leipzig (német)–Young Boys (svájci) (Tv: Sport2)
18.45: Crvena zvezda (szerb)–Manchester City (angol) (Tv: Sport1)
H-CSOPORT
21.00: FC Porto (portugál)–Sahtar Doneck (ukrán)
21.00: Royal Antwerp (belga)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: Sport2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik