BL: Portóban lesz a döntő, 12 ezer jegyet kapnak a City és a Chelsea szurkolói

R. B.R. B.
2021.05.13. 12:51
null
Portóban rendezik meg a Bajnokok Ligája idei döntőjét (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Isztambul helyett Porto lesz az idei Bajnokok Ligája-döntő házigazdája.

 

 

A 2021. május 29-i finálét eredetileg Isztambulban, az Atatürk Stadionban rendezték volna meg. A döntőbe két angol együttes, a Chelsea és a Manchester City jutott be, az Egyesült Királyságban Törökország a „vörös listán” szerepel – ami a koronavírus-járvány miatti ki- és beutazást illeti. Az angol szurkolók így nem tudtak volna elutazni az összecsapásra.

Az UEFA jelezte, szó volt arról, hogy Angliában találnak új helyszínt a BL-döntőnek, ám a helyi járványügyi szabályok miatt végül ismét Portugália jelentette a megoldást. Az FC Porto otthonára, az Estádio do Dragaóra esett a választás. Tavaly is Portugáliában volt a döntő, akkor Lisszabonban, a Benfica stadionjában a Bayern München 1–0-ra legyőzte a Paris Saint-Germaint.

A közlemény szerint egyelőre kérdéses, hány nézőt engednek be a mérkőzésre. Az biztos, hogy a Manchester City és a Chelsea drukkerei klubonként hatezer belépőt kapnak.


 


BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
2021. május 29., Porto (Portugália), Estádio do Dragao

21.00: Manchester City (angol)–Chelsea (angol) (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

Nem lehetnek magyar szurkolók a grúziai Nemzetek Ligája-mérkőzésen

Magyar válogatott
2026.10.13. 18:41

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

Toni Kroos edzőként térne vissza a futballba

Minden más foci
2026.10.08. 20:45

UEFA: Ceferin harcba száll negyedik elnöki ciklusáért is

Minden más foci
2026.10.08. 14:34

Ismerős horvát bíró vezeti az ukrán–magyar Nemzetek Ligája-mérkőzést

Magyar válogatott
2026.10.03. 10:38

Megszűnik a tanúvédelme a Manchester City ügyét kirobbantó hackernek

Angol labdarúgás
2026.10.03. 09:15