Keresztapák – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
Vágólapra másolva!
2021.04.26. 23:20

A Bajnokok Ligája az elődöntővel folytatódik.

Az egyik ágon a Real Madrid a Chelsea-vel mérkőzik, a másikon a negyeddöntő németverői, a Bayern Münchent kiejtő Paris Saint-Germain és a Dortmundot búcsúztató Manchester City találkozik. A döntőben két olyan együttes játszik majd, amelyek egyike BL-győztes, az ellenfél pedig e tekintetben szűz. Zinédine Zidane edzőként háromszor is elhódította a trófeát a Reallal (2016, 2017, 2018), nem beszélve a madridiak további tíz elsőségéről, míg a londoniak éppen a Bayern ellen Münchenben nyertek BL-t 2012-ben. A másik ág is tiszta sor: a két nyeretlen (PSG, Manchester City) közül az egyik esélyt kap a fináléban.

Ám az elődöntő nem csupán ezt az érdekességet tartogatja: a pályára lépők közül három együttes neve is felvetődött a Szuperliga kapcsán. Akár Mario Puzo is írhatta volna a történetet, nem a világ proletárjai, hanem a világ nagytőkései egyesültek: a Szuperliga kereszt­apja, Florentino Pérez elnök Real Madridja az egyik résztvevő, Roman Abramovics Chelsea-je a másik, a trió harmadikja pedig Manszúr sejk Manchester Cityje. A PSG annyiban lóg ki a sorból, hogy nem volt a tizenkét alapító között, de második körben a Szuperliga alelnöke, a Juventus első embere, Andrea Agnelli számított a párizsiak csatlakozására.

A Wall Street egyik farkasa, a JP Morgan befektetési bank állta volna a cechet, hogy még többet lehessen a tejbe aprítani, persze sunyin mindenki azt hangoztatta, hogy terveik minden szinten segítenének a labdarúgásnak. Minden szinten szinte minden, mint egykoron a Corvin Áruházban, csak persze átvitt értelemben. Azóta megbukni látszik az egész szuperkedés – ismerve a szereplőket, magam nem tenném múlt időbe az ötletelést – annak is köszönhetően, hogy a nemzetközi szövetség a hírek szerint nem garasoskodott, ellentámadásba ment át.

Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke néhány kulisszatitkot is elárult, hogyan akarták szó szerint egyik napról a másikra megvezetni. De tévedünk, ha azt hisszük, a Wall Street farkasai között vagyunk. Még rosszabb: a szlovén futballkorifeus a keresztapja Agnelli egyik lányának, ennek ellenére a Szuperligával kapcsolatos megkeresésére az olasznak volt pofája azt mondani, szó sincs szervezkedésről...

Ceferin most felelősségre vonást emleget, higgyük el, így is akarja. Egy bökkenő van: futballkörökben pénzzel szinte mindent el lehet intézni.

A Bajnokok Ligája az elődöntővel folytatódik...

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

Legfrissebb hírek

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
46 perce

Ér(d)em helyett szégyen – Deák Zsigmond jegyzete

Párizs 2024
2025.07.09. 23:53

Második felvonás – Malonyai Péter jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.08. 22:58

Kihagyhatatlan ajánlat – Smahulya Ádám jegyzete

Klub-vb
2025.07.08. 06:47

Debreceni Disneyland – Bodnár Zalán jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.07.07. 06:28

A derű óráit számolva – Malonyai Péter jegyzete

Egyéb egyéni
2025.07.06. 07:50

Béke vagy te, futball! – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2025.07.05. 07:20

Isteni Diogo – Domonkos Bálint jegyzete

Angol labdarúgás
2025.07.03. 23:44
Ezek is érdekelhetik