Szuperliga: Ceferin szavai alapján az angol klubok enyhébb büntetést kaphatnak

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2021.04.26. 09:03
null
Aleksander Ceferin szerint látni kell a különbséget a hat angol és a többi klub között (Fotó: AFP)
Aleksander Ceferin, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) elnöke ismételten kijelentette, a Szuperligát megalapító tizenkét klub büntetésre számíthat, ugyanakkor elmondta azt is, hogy az angol egyesületeknek várhatóan enyhébb szankciókkal kell majd szembenézniük, mert hamar kihátráltak az ötlet mögül.

 

A szlovén sportvezető legutóbb a brit konzervatív hetilapnak, a The Mail on Sundaynek adott exkluzív interjút, amelyben elmondta, a legsúlyosabb büntetést a Szuperliga életre hívása mellett továbbra is kitartó Real Madrid, FC Barcelona, Juventus hármas kaphatja.

„Nézzék, mindenkinek vállalnia kell a tettei következményét. Nem tehetünk úgy, mintha semmi sem történt volna. Ezek a klubok saját maguknak keresték a bajt, nem mondhatják azt, hogy azért lesznek megbüntetve, mert mindenki utálja őket. Nincs rendben, amit cselekedtek. A következő napokban meglátjuk, mit tehetünk” – idézi Ceferint a Daily Mail.

„Számomra ugyanakkor egyértelmű, hogy különbséget kell tennünk a hat angol és a többi klub között. Az angolok elsőként hátráltak meg, beismerték, hogy hibáztak. Volt bennük annyi bátorság, hogy kimondták, tévedtek. A tizenkét csapatot három csoportra osztanám: a hat angol, akik már kiléptek, utánuk az Atlético Madrid, az AC Milan és az Inter, majd az a három együttes (gondolva itt a Real Madridra, a Barcelonára és a Juventusra – a szerk.), amely úgy gondolja, hogy a Föld lapos és a Szuperliga még mindig létezik. Látni kell a különbséget. Mindenki felelősségre vonható, de hogy milyen módon, meglátjuk” – tette hozzá az UEFA elnöke.

NEM KŐBEVÉSETT A BL-REFORM

Az UEFA elnöke, Aleksander Ceferin reagált a Liverpool edzőjének, Jürgen Kloppnak, illetve a Manchester City menedzserének Pep Guardiola és játékosa, Ilkay Gündogan korábban megfogalmazott, a mérkőzések számát kifogásoló szavaira is. A menedzserek és a játékos azt kifogásolták, hogy a 2024-től érvénybe lépő Bajnokok Ligája reformjai – a résztvevő csapatok száma 32-ről 36-ra emelkedik – következtében még több mérkőzést kell majd játszaniuk, amely nem lesz jó hatással az amúgy is túlterhelt játékosokra.

„Néhány edző és játékos azt mondta, hogy túl sok a mérkőzés. Mindig lehet kevesebb meccs, de akkor a játékosok, illetve az edzők fizetése is kevesebb lesz. Nem tudsz kevesebb pénzt generálni, majd többet keresni – mondta a Daily Mail által idézett Aleksander Ceferin – Ugyanakkor nyitottak vagyunk az új ötletekre, az új reformok nincsenek kőbe vésve.”

(CS. B.)

A 20 csapatosra tervezett Európai Szuperliga létrehozását egy héttel ezelőtt jelentették be, az alapítók között hat angol, valamint három olasz és három spanyol klub volt, ugyanakkor a tervet a legfelsőbb politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség részéről is széles körű ellenérzés fogadta. Szurkolói csoportok szintén éles kritikákat fogalmaztak meg a tervezett sorozattal szemben.

Ezek hatására elsőként kedd este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép a szerepléstől, majd a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből. Szerda délutánra az Atlético Madrid, az Internazionale és az AC Milan lépett vissza, a Juventus pedig ekkor már bizonytalannak értékelte az ESL megvalósítását. Az FC Barcelona csütörtökön jelentette ki, hogy a pártoló tagjain múlik, marad-e a terv részese, vagy szintén kilép. Az alapító klubok közül így csak Florentino Pérez Real Madridja nem változtatott az álláspontján a Szuperligát illetően, amelynek a tervek szerint 15 állandó, illetve öt további résztvevője lett volna.

Legfrissebb hírek

Kulcsár Katalin újabb mérkőzést vezet a női Eb-n

Minden más foci
2025.07.05. 10:17

Az UEFA súlyos pénzbüntetéssel sújtotta a Chelsea-t, a Barcelonát és az Olympique Lyont

Minden más foci
2025.07.04. 20:06

Világi Oszkár: Még van esélyünk megőrizni a pozíciónkat

Európa-konferencialiga
2025.07.03. 09:04

Csányi Sándor: Az 5/1-es szabály a klubok és a magyar futball érdekét szolgálja

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 07:15

Klub-vb: Guardiola is egyetért Klopp kritikájával

Klub-vb
2025.06.30. 12:13

Az ETO indulhat a Konferencialigában, a DAC nem – hivatalos

Európa-konferencialiga
2025.06.30. 11:40

A Manchester City öt gólig meg sem állt a Juventus ellen!

Klub-vb
2025.06.26. 23:00

A napokban várható döntés a DAC Konferencialiga-indulásáról

Minden más foci
2025.06.22. 14:30
Ezek is érdekelhetik