BL: levideózták, Bale mit csinál, amíg a Real a Man. City ellen készül

H. D.H. D.
Vágólapra másolva!
2020.08.07. 17:11
null
Gareth Bale pénteken golfozni ment (Fotó: AFP)
Mint ismert, Gareth Bale nem akart pályára lépni a Manchester City elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágóján, ezért Zinédine Zidane, a Real Madrid vezetőedzője nem is nevezte be a mérkőzésre. A walesi támadó nem is tartott a társaival Angliába, a spanyol El Chiringuito TV exkluzív felvétele szerint inkább golfozással ütötte el az idejét.

 

Mint ismert, szerdán derült ki,hogy a walesi támadó meglepetésre még a Real Madrid meccskeretébe sem került be. Természetesen az újságírók nem hanyagolták a témát a csütörtöki sajtóeseményen, és megkérdezték a francia szakembertől, hogy miért maradt ki a támadó.

„Bale a Real Madrid játékosa, tisztelem őt, de úgy döntött, hogy nem játszik. Ez az egyetlen, amit elárulhatok, a többi köztünk marad” – magyarázta Zinédine Zidane.

Ennek megfelelően Bale el sem utazott a csapattársaival Angliába, pénteken inkább a kedvenc hobbijának hódolt: golfozni ment Madridban – számolt be róla a spanyol El Chiringuito TV.

Card

A walesi labdarúgó korábban elég egyértelművé tette, nem foglalkozik a golfon kívül szinte semmivel, és ahogy ő mondta, a „saját kis buborékában él”.

A REAL MADRID 24 FŐS KERETE
Kapusok:Thibaut Courtois, Alphonse Areola, Diego Altube
Védők
:Daniel Carvajal, Éder Militao, Sergio Ramos*, Raphael Varane, Nacho Fernádez, Marcelo, Ferland Mendy, Javi Hernández
Középpályások
:Toni Kroos, Luka Modric, Casemiro, Federico Valverde, Isco
Támadók:
Eden Hazard, Karim Benzema, Lucas Vázquez, Luka Jovics, Marco Asensio, Brahim Díaz, Vinícius Jr., Rodrygo
* Nem léphet pályára eltiltás miatt

AUGUSZTUS 7., PÉNTEK
BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

21.00: Manchester City–Real Madrid (Tv: M4 Sport) –élőben az NSO-n!
Az első mérkőzésen: 2–1

Legfrissebb hírek

Barca–PSG: Luis Enrique a hiányzók miatt kesereg, Lewandowski lehagyhatja Neymart

Bajnokok Ligája
19 órája

Pazar golfhétvége New Yorkban: Európa óriási csatában megőrizte a Ryder-kupát – videók

Egyéb egyéni
Tegnap, 8:41

Angol Ligakupa: a Premier League-csatárlegenda mindkét fia bemutatkozott a Manchester Cityben

Angol labdarúgás
2025.09.25. 10:14

Carragher: Arteta folyton behúzza a kéziféket

Angol labdarúgás
2025.09.22. 11:27

A Real Madrid hetekig nem számíthat Alexander-Arnold játékára

Spanyol labdarúgás
2025.09.17. 12:52

Valami nem stimmelt Guirassy mezével a Juventus ellen – kép

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 10:03

Kiakadt a Marseille edzője a Real Madrid második tizenegyese miatt

Bajnokok Ligája
2025.09.17. 08:33

Julián Álvarez nem játszik a Liverpool elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.09.16. 13:32
Ezek is érdekelhetik