Real: Azt sem tudom, ki a miniszterelnök, a golfot követem… – Bale

K. D.K. D.
Vágólapra másolva!
2019.10.29. 17:38
Gareth Bale-t, a Real Madrid futballistáját az angol The Telegraph próbálta kérdezni a napokban az angol politikai helyzetről, valamint egyéb témákról, ám a walesi elég egyértelművé tette, nem foglalkozik a golfon kívül szinte semmivel, és ahogy ő mondja, a „saját kis buborékában él”.

A Telegraph újságírója, Guy Kelly többek közt az angol politikai helyzetről és a Brexitről szerette volna kérdezni Bale-t, ám viszonylag gyorsan egyértelművé vált, ez nem az a téma, amivel hosszú interjút lehet kihúzni a walesiből.

„Persze, a pénzügyi része miatt érintett vagyok, de őszintén megmondom, a Brexit 99 százalékáról fogalmam sincs. Sőt, azt sem tudom, ki a miniszterelnök…” – mondta Bale, majd közölték vele, hogy a 2019 júliusában megválasztott Boris Johnson az Egyesült Királyság első embere.

Bale elismerte, nem foglalkozik a politikával. Sőt, mással sem nagyon a golfon kívül… (Fotó: AFP)
Bale elismerte, nem foglalkozik a politikával. Sőt, mással sem nagyon a golfon kívül… (Fotó: AFP)

Erre ez volt a válasza:

„Hát, akkor ő. Azt hittem, ő London polgármestere… De tényleg nem akarok ezekről beszélni, mert egyáltalán nem érdekel a téma. A golfot követem, és ennyi. Azt meg tudom mondani, ott ki a világ legjobbja.”

Az újságíró próbálta menteni a menthetőt, témát váltott, és megkérdezte Bale-t, szeretne-e olyan márkát építeni, mint például David Beckham.

A válasz azonban itt sem volt igazán „olvasóbarát”.

„Nem, köszönöm! Nem akarom reklámozni magam, jobban örülnék, ha inkább fel sem ismerne soha, senki! Inkább golfoznék…” – zárta az interjút a walesi.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik