UEFA: kiszivárgott tervezet – kisajátítják a BL-t a topklubok

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.10. 15:40
null
Öt év múlva az eddiginél is belterjesebbé válhat a Bajnokok Ligája (Fotó: AFP)
Újabb részletek derültek ki arról, hogyan szervezhetik át a labdarúgó Bajnokok Ligáját 2024-ben. Ha megvalósul a most kiszivárgott terv, a legnagyobb futballklubok végleg elszakadnak a kisebbektől, amelyeknek esélyük sem lesz arra, hogy odaérjenek a BL végjátékához.

A változtatás következtében 2024-től is maradna a 32 csapatos Bajnokok Ligája-csoportkör, csak éppen nyolc négycsapatos csoport helyett négy nyolccsapatost alakítanának ki, így az alapszakasz hat helyett 14 fordulóból állna, több csúcsmérkőzéssel és a résztvevők számára magasabb bevétellel.

A sorozat legjobb 24 csapatának garantált helye lenne a következő kiírásban is, a 25–28. helyezett a mostani Európa-ligának megfelelő második számú európai sorozat csoportkörében folytatná, míg négy a következő El-idény selejtezőjébe kerülne.

Az El négy elődöntőse feljutna a BL-be, a maradék négy helyet a nemzeti bajnokságokból jogosultságot szerzők selejtezőiből lehetne elcsípni. Az korábban eldőlt, hogy az El-ben 2021-től két szint is lesz, a kisebb országok csapatai valószínűleg csak az El 2-ben tudnának érvényesülni.

A selejtezőben a topligák középcsapatai és a kisebb nemzetek bajnokai indulnának harcba a négy kiadó helyért, amelyet értelemszerűen nagyon nehéz lenne elcsípni.

Mivel a BL szereplői sokkal nagyobb bevétellel számolhatnak a megnövekedett meccsszám miatt, ráadásul 75 százalékuknak garantált helye lenne a következő idényben is, a gazdag klubok még gazdagabbá válnának, és még kevesebb olyan mesébe illő sztorit látnánk, mint amilyen az idén az Ajaxé volt.

A terv kidolgozásához néhány részlet még hiányzik, például hogy az első ilyen idényben melyik 32 csapat szerepeljen a BL-ben, illetve hogy a BL-mérkőzések megnövekedett száma miatt a topklubok vállalnák-e a részvételt hazájuk bajnokságában.

 

Legfrissebb hírek

A Ludogorec lesz a Ferencváros ellenfele az Európa-liga-rájátszásban

Európa-liga
2026.01.30. 13:30

Az MLSZ is csatlakozott az UEFA életmentő programjához

Minden más foci
2026.01.29. 16:05

Schmidt Ádám: Elengedhetetlen a sport és az orvostudomány szoros szövetsége

Egyéb egyéni
2026.01.23. 11:17

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Az UEFA is felköszöntötte a 125 éves MLSZ-t

Minden más foci
2026.01.19. 12:20

„Egy csoport ember úgy döntött, hogy kinyír engem” – Michel Platini szerint összeesküdtek ellene

Minden más foci
2026.01.17. 10:38
Ezek is érdekelhetik