BL: Ronaldo korábbi klubjai „összevesztek” a brazil miatt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.02. 15:44
null
Már visszavonult, de még mindig kapós – kisebb vitába keveredett Ronaldo két korábbi klubja (Fotó: AFP)
Az olasz Inter és a holland PSV is a B jelű kvartettbe került a Bajnokok Ligája 2018–2019-es kiírásában. Ebből pedig alighanem mindenki kitalálja, hogy két egymás elleni mérkőzés is vár a csapatokra a közeljövőben. Az elsőt október 3-án, szerdán rendezik Eindhovenben – és a két klub a Twitteren kis túlzással összeveszett a korábban mindkét gárdát erősítő brazil Ronaldo miatt.

 

Az egész úgy kezdődött, hogy a Ronaldót 1997 és 2002 között foglalkoztató Inter feltette a kérdést a Twitteren, megjelölve a Fenomént: vajon kinek szurkol a szerdai összecsapáson?

Inter on Twitter

Hey @Ronaldo, who will you be supporting tomorrow evening? #UCL #PSVInter #PSVFCIM




Ronaldo helyett azonban először a holland klub válaszolt, természetesen szerintük a PSV-ért szorít a brazil.

PSV on Twitter

@Inter_en @Ronaldo Obviously us! #PSVFCIM #UCL

Erre az Inter egy Ronaldo legszebb góljaiból összeállított videóval válaszolt – természetesen az olasz klub mezében szerzett találatok közül.

Inter on Twitter

@PSV @Ronaldo Are you sure? I mean, he did score some of his best goals for us! #PSVInter #PSVFCIM https://t.co/BpzKNEO9bv

Várható volt, hogy a holland klub replikázik, és ez meg is történt, logikusan a brazil legszebb PSV-góljaival.

PSV on Twitter

@Inter_en @Ronaldo Sorry, but we're not convinced Check these out! #PSVFCIM https://t.co/IVuyojH3Fe


Erre még azért visszaszólt az Inter Ronaldo aranylabdás képeit mutogatva.

Inter on Twitter

@PSV @Ronaldo Yes, but what about this? #PSVInter #PSVFCIM


Maga az érintett vetett véget a vitának egy diplomatikus válasszal: „Mindkét csapatról gyönyörű emlékeket őrzök. Sok szerencsét!”

Ronaldo Nazário on Twitter

@Inter_en @PSV Come on! I have wonderful memories with both teams. Good luck! #PSVInter #PSVFCIM #UCL

























 


 

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

A City után az Atlético Madridot is elkapta a Bodö/Glimt, bilbaói sikerével nyolcaddöntős a Sporting!

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:24

Alaposan ráijesztett a Pisa az Interre, de végül simán nyertek Dimarcóék

Olasz labdarúgás
2026.01.23. 23:01

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

„Nagyon büszke vagyok a csapatra” – Mikel Arteta az Inter elleni győzelem után

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 09:55

Gabriel Jesus duplázott az Inter ellen, az Arsenal hét meccs után is hibátlan a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 23:00
Ezek is érdekelhetik