Heynckes pechje – Thury Gábor jegyzete

THURY GÁBORTHURY GÁBOR
2018.05.02. 23:21

Első triplázása után a második már nem lehet meg Jupp Heynckesnek a Bayern München vezetőedzőjeként. A bajorok mestere 2013-ban együttesével Bajnokok Ligáját, Bundesligát és Német Kupát nyert, míg a Real Madrid elleni BL-elődöntő keddi visszavágója (2–2) óta legfeljebb a duplázásban reménykedhet. Kiesett a Bayern, de sportszerűbb azt írni, hogy nem jutott BL-döntőbe, ugyanakkor már bajnoknak tekinthető, s a Német Kupa fináléjában is érdekelve van.

A triplázás elmaradása miatt nem lehet hibáztatni a mestert – még akkor sem, ha a legértékesebb trófea nem lehet az idén a münchenieké. Pedig ezúttal már nem mozgott kényszerpályán, mint 2017 októberében, amikor nem először a Bayern élére került. A Josep Guardiolát 2016-ban követő Carlo Ancelottit váltotta, ha szabad azt mondani, a nem éppen a müncheniekre szabott futballfilozófiát kellett némiképp bajoros mederbe terelnie úgy, hogy ne kelljen kicserélni a teljes keretet. Heynckes Bayernhez kötődését senki sem kérdőjelezhette meg, s az sem volt kizárható – akár a vele elért 2013-as BL-siker miatt is –, hogy a bajorok is belátták, Münchenbe hazai szakember kell.

Mivel a Bayern a Bundesliga kimagasló esélyese, az újabb bajnoki cím nem volt meglepetés, azt viszont csak a BL-meccseken lehetett lemérni, mennyire masszív a csapat. Pontosabban a Bayern esetében ez úgy igaz, hogy a Real elleni elődöntő volt a fokmérő. S noha senki sem gondolta, hogy a müncheni első mérkőzésen négygólos hazai siker születik, mint öt évvel ezelőtt, éppen az előző Heynckes-érában a BL hasonló fázisában a Barcelona ellen, arra sem számított senki, hogy egy inkább szétszórt, mint diszponált Bayern lép pályára az Allianz Arenában, és szenved 2–1-es vereséget.

A madridi visszavágón összeszedett müncheni együttes játszott, igaz, azt már sohasem tudjuk meg, mi történik, ha Corentin Tolisso és a francia válogatott középpályás hazaadását megfejthetetlen módon tisztázni akaró Manuel Neuer-pótló, Sven Ulreich nem hibázik hatalmasat.

Ancelottival tavaly a BL-ben nem jutott négy közé a Bayern, hosszabbításban bukott el éppen a Reallal szemben, azt megelőzően Guardiola csapatai mindhárom évben spanyol ellenféllel szemben estek ki az elődöntőben. Akárcsak most, az idény végén búcsúzó Heynckes Bayernje.

A Tolisso, Ulreich tandem rövidzárlatát még ő sem tudta megakadályozni.

Legfrissebb hírek

Holnap Borbélyhoz mész! – Deák Zsigmond jegyzete

Labdarúgó NB I
10 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2026.05.20. 23:38

Semmi sincs kőbe vésve – Thury Gábor jegyzete

Magyar válogatott
2026.05.19. 23:19

Ha jön a kistesó, a futball megy… – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.18. 23:15

Hajrá ott és itt – Malonyai Péter jegyzete

Kézilabda
2026.05.17. 23:25

Méltó utódok – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.05.16. 23:10

Szívek klubja – Ballai Attila publicisztikája

Minden más foci
2026.05.15. 23:32

Újra átélni az eufóriát – Beke Zsombor jegyzete

Jégkorong
2026.05.15. 06:48
Ezek is érdekelhetik