BL-döntő: az UEFA-vezető szerint Budapest sem esélytelen

Vágólapra másolva!
2013.05.24. 08:37
Bajnokok Ligája-döntő Budapesten? Ha hihetünk Csányi Sándor MLSZ-elnök másfél héttel ezelőtti bejelentésének, a magyar szövetség az újonnan felépülő Puskás Ferenc Stadionnal megpályázná a legrangosabb európai klubmérkőzés rendezési jogát, de minimum az Európa-liga-döntőét. Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának ülése után a Nemzeti Sport arról érdeklődött Gianni Infantino főtitkárnál, tervezik-e, hogy a 2008-as moszkvai mérkőzés után a közeljövőben ismét kelet-európai helyszínre viszik a BL-finálét.

„Ha van erre alkalmas stadion, elképzelhető – válaszolta Michel Platini elnök jobbkeze a nyílt sajtótájékoztatón. – Ám nem csupán stadion szükséges, megfelelő infrastrukturális háttér, repülőtér, szállodák, satöbbi. A BL-döntő csodálatos, de nagy kaliberű esemény. Nagyon nagy...”

Infantino a 2020-as Európa-bajnokság lebonyolításával kapcsolatban elmondta: a tizenhárom ország és a tizenhárom város kiválasztásánál fontos lesz az UEFA-nak a földrajzi szempont, vagyis hogy Európa minden szegletébe jusson mérkőzés. Mivel a hírek szerint Budapest is jelentkezik helyszínnek, lehet reménykedni.

Legfrissebb hírek

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Magyar és külföldi világsztárok részvételével a budapesti BL-döntő előtt is megrendezik a Legendák Tornáját

Bajnokok Ligája
2025.12.19. 12:38

BL-döntő: háromnapos UEFA-bejárást tartottak a Puskás Arénában

Bajnokok Ligája
2025.12.05. 14:06

Bajnokok Ligája: Mbappé Puskásék nyomában

Bajnokok Ligája
2025.11.27. 13:10

BL: súlyos az FTC korábbi középpályásának sérülése

Bajnokok Ligája
2025.11.07. 08:39
Ezek is érdekelhetik