A svéd Göteborg öt gólt rúgott a San Marinó-i kirakatcsapatnak

Vágólapra másolva!
2008.07.15. 23:50
A Bajnokok Ligája selejtezőjének első körében, kedden tíz mérkőzést rendeztek, és több párharcban is izgalmas visszavágó elé nézhetnek a csapatok. A nap talán legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapásán a svéd Göteborg öt gólt rúgott a világbajnok Aldairral felálló San Marinó-i kirakatcsapatnak.
A svédeknek nem okozott gondot Aldair csapata
A svédeknek nem okozott gondot Aldair csapata
A svédeknek nem okozott gondot Aldair csapata
A svédeknek nem okozott gondot Aldair csapata
A kétszeres UEFA-kupa-győztes Göteborg a brazil világbajnok Aldairt is foglalkoztató San Marinó-i Murata együtteséhez látogatott.

A svéd bajnoknak nem okozott gondot a Murata legyőzése. A Göteborg már a szünetben 3–0-ra vezetett, végül 5–0-ra nyert.

A keddi meccsek alapján három párharcban is kiélezett visszavágó várható.

A 2006-ban a Debrecent búcsúztató Rabotnicski kedvező helyzetből várhatja az azeri Inter Baku elleni visszavágót, hiszen az első meccsen Azerbajdzsánban gól nélküli döntetlent ért el a macedón bajnok.

A montenegrói Buducsnoszt Podgoricának már nehezebb dolga lesz a Tampere United ellen. Az első meccset ugyanis 2–1-re megnyerték a finnek, de az egygólos hátrány nem tűnik ledolgozhatatlannak a montenegrói bajnok szempontjából.

Ugyanez elmondható az Anorthoszisz Famagusta (ciprusi)–Pjunik Jereván (örmény) és a Llanelli (walesi)–Ventspils (lett) párharcokról is, melyeken az első meccset a hazai csapatok nyerték 1–0-ra.

A keddi nap másik hat párharcában az első meccsen győztes csapatok a továbbjutáshoz is nagyon közel kerültek.

A BL első selejtezőkörének többi mérkőzését szerdán rendezik.

BAJNOKOK LIGÁJA, ELSŐ SELEJTEZŐKÖR

1. MÉRKŐZÉSEK
Murata (San Marinó-i)–Göteborg (svéd) 0–5 (Söder 20., Sigurdsson 26., Wernblom 31., Jonsson 56., Selakovic 87.)
Inter Baku (azeri)–Rabotnicski (macedón) 0–0
Llanelli (walesi)–Ventspils (lett) 1–0 (Jones 12.)
Santa Coloma (andorrai)–FBK Kaunas (litván) 1–4 (Soria 56., ill. Pilibatis 10., 40, Ledesma 28., 80.)
Tampere United (finn)–Buducsnoszt Podgorica (montenegrói) 2–1 (Niemi 25., James 52.-büntetőből, ill. Beciraj 87.)
BATE Boriszov (fehérorosz)–Valur Reykjavík (izlandi) 2–0 (Bliznyuk 73., 78.)
Anorthoszisz Famagusta (ciprusi)–Pjunik Jereván (örmény) 1–0 (Frusos 72.-büntetőből)
Dudelange (luxemburgi)–Domzale (szlovén) 0–1 (Benko 47.)
Dinamo Tirana (albán)–Modrica (bosnyák) 0–2 (Miljkovic 65., Stojkovic 80.)
Valletta (máltai)–Artmedia Bratislava (szlovák) 0–2 (Cisovsky 79., 80.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik