Para-atlétikai vb: Ekler Luca nem számított négy éremre

Vágólapra másolva!
2023.07.21. 10:03
null
Ekler Luca aranyéremmel a nyakában (Fotó: hparalimpia.hu)
Ekler Luca maga sem számított arra, hogy három arany- és egy ezüstéremmel zárja a hétfőn véget ért para-atlétikai világbajnokságot.

 

„Felére számítottam az érmekben, de ez a teljesítmény azt bizonyítja, hogy nagyon jól sikerült a felkészülés” – mondta az M1 aktuális csatornának adott interjúban a 24 éves sportoló, aki 200 és 400 méteren világcsúccsal diadalmaskodott Párizsban, 100 méteren pedig egyéni legjobbjával lett második, míg távolugrásban megvédte címét.

„Nem tudom csak az egyik sikert kiemelni, de azt bebizonyítottam, hogy a futószámokban is ott a helyem a legjobbak között” – fogalmazott.

Ekler Luca úgy vélekedett, leginkább 100 és 200 méteren lepte meg saját magát, mert nem robbanékony és nem sprinteralkat. Megjegyezte, nagyon sűrű volt a programja, mert a nyolcnapos eseményen hat napon is versenyzett, de úgy érezte, most jobban fel volt készülve, mint Tokióra, ahol 2021-ben paralimpiai bajnoki címet nyert távolugrásban.

„Nagyon várom a párizsi paralimpiát. Bár most fáradt vagyok, mégis legszívesebben már holnap kezdeném a felkészülést” – mondta Ekler.

Oroszi Zsuzsanna szövetségi kapitány elárulta: őt kevésbé lepte meg a sportoló kiemelkedő teljesítménye, sőt, számított rá, mert fantasztikusan dolgozott az edzőtáborban. A szakvezető viszont éppen távolugrásban várta leginkább a világcsúcsot Ekler Lucától, ahol ez nem jött össze, de 400 méteren sem lepte meg, ugyanakkor 200-on váratlanul érte.

„Ha 100 helyett 101 méter lenne a verseny, akkor abban is nyer, annyira szépen jött fel. Távolugrásban pedig annyira kiemelkedik a mezőnyből, hogy már az első sorozat után hátradőlhettünk” – mondta Oroszi a TFSE versenyzőjéről arra utalva, hogy legerősebb számában 73 centivel előzte meg a második helyezettet.

A kapitány arról is beszélt, hogy a kilencfős magyar csapatból hárman újoncok voltak, s közülük ketten is a legjobb nyolc között végeztek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik