Atlétika: Molnár Attila 5., Takács Boglárka 8. Stockholmban

Vágólapra másolva!
2023.07.02. 22:09
Molnár Attila ötödik, Takács Boglárka pedig nyolcadik lett az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat vasárnapi, stockholmi állomásán.

Az országos csúcstartó Molnár 400 méteres síkfutásban 45.77 másodperces idővel ötödikként ért célba. A számot a dél-afrikai Zakithi Nene nyerte 45.30-cal.

Takács 200 méteren kapott meghívást, s 23.62 másodperccel a nyolcadik helyen végzett. A leggyorsabbnak a kétszeres olimpiai bronzérmes brit Daryll Neita (22.50 mp) bizonyult.

A női diszkoszvetőknél a kétszeres ötkarikás bajnok horvát Sandra Perkovic 70. alkalommal állt rajthoz GYL-viadalon, és 64,49 méteres dobásával a 46. győzelmét aratta, míg a férfiaknál – idén harmadszor – ismét a szlovén világbajnoki címvédő, Kristjan Ceh diadalmaskodott 69,83 méterrel.

A heves esőzés és a rendkívül hideg idő miatt a tervezettnél két órával később kezdődött a férfi rúdugrás, amelyben a hazai közönségkedvenc, olimpiai és világbajnok Armand Duplantis is érdekelt volt. A 23 éves svéd klasszis 605 centiméterrel már megnyerte a versenyt, de megpróbálkozott a világcsúccsal, felrakatta a lécet 623 centire. Az első két kísérleténél nem lendült fel, a harmadik próbálkozása viszont már ígéretesnek tűnt, de mégsem sikerült átvinnie ezt a magasságot.

Korábban az olimpiai bronzérmes Márton Anita 16,38 méterrel nyolcadik lett a Gyémánt Liga-verseny előtt rendezett súlylökő viadalon.

ATLÉTIKA, GYÉMÁNT-LIGA
A GYŐZTESEK
FÉRFIAK

100 m: Akani Simbine (dél-afrikai) 10.03 mp
400 m: Zakithi Nene (dél-afrikai) 45.30 mp
400 gát: Karsten Warholm (norvég) 47.57 mp
800 m: Djamel Sedjati (algériai) 1:44.59 p
3000 m akadály: Soufiane El Bakkali (marokkói) 8:09.84 p
rúdugrás: Armand Duplantis (svéd) 6,05 m
magasugrás: Hamish Kerr (új-zélandi) 2,24 m
diszkoszvetés: Kristjan Ceh (szlovén) 69,83 m

NŐK
100 gát: Tobi Amusan (nigériai) 12.52 mp
200 m: Daryll Neita (brit) 22.50 mp
1500 m: Freweyni Hailu (etióp) 4:02.31 p
5000 m: Beatrice Chebet (kenyai) 14:36.52 p
távolugrás: Larissa Iapicchino (olasz) 6,69 m
diszkoszvetés: Sandra Perkovic (horvát) 64,49 m

Legfrissebb hírek

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19

Portugál siker 1500 méteren, Takács Boglárka 200-on is búcsúzott az atlétikai vb-n

Atlétika
2025.09.17. 16:19

Takács Boglárka nem jutott tovább 200 méteren az atlétikai vb-n

Atlétika
2025.09.17. 12:37

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
2025.09.13. 13:47

Takács Boglárka a budapesti vb után Tokióban is bejutott az elődöntőbe

Atlétika
2025.09.13. 12:43

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Tizenhét tagú a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságon

Atlétika
2025.09.01. 18:24

Gyémánt Liga: Molnár második, Enyingi harmadik a 400-as betétszámban Zürichben

Atlétika
2025.08.28. 19:43
Ezek is érdekelhetik