Csupasport: Kicsit több lett, ugye azért maradhat? – Csécsei

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2020.01.20. 20:47
Csécsei Zoltán indulástól kezdve fantasztikus teljesítményt nyújtva megdöntötte a 12 órás, a 100 mérföldes és a 24 órás futópados futás világrekordját és úgy érzi, feladata a leckét az utána jövőknek.

Csécsei Zoltán leszállt a futópadról, segítői rögtön lefektették, betakarták, felemelték a lábát, majd pár perc elteltével felkelt, hogy elfogyassza a jól megérdemelt jutalomvacsoráját: gyros, görög saláta, somlói és alkoholmentes sör.

Mindez hétfő este 18 óra után nem sokkal történt, de már két órával korábban sor kerülhetett volna az ünnepi lakomára, Csécsei Zoltán ugyanis 22 (!) óra alatt megdöntötte a korábbi, 264.2 kilométeres rekordot! Végül 286.8 kilométerrel zárt, ráadásul 12 órán is új rekordot állítson fel 155.32 kilométerrel, valamint megjavította a 100 mérföldes táv világcsúcsidejét is 12 óra 27 perccel.

„Hát ezt én se gondoltam volna – sóhajtott nagyot Csécsei Zoltán. 280 kilométer volt a tervem, de kicsit több lett. Ugye azért maradhat?”

A világbajnoki csúcstartó nyilatkozatának folytatása a csupasport.hu oldalán olvasható!

 

Legfrissebb hírek

A hideg, a köd és a hó ellenére több mint 600-an értek célba a Normafán rendezett futóversenyen

Csupasport
2026.01.26. 18:58

Wings for Life futóverseny a Hungaroringen

Csupasport
2026.01.24. 16:54

Kalandos esztendőn van túl, de már megvannak az idei céljai 

Csupasport
2026.01.19. 17:14

A kilátók bajnoka kedvelt túracélpont lehet 2026-ban

Csupasport
2026.01.18. 14:23

Továbbra is motiválja a magyar színekben elért siker

Csupasport
2026.01.17. 15:45

Jön a leghavasabb, jubileumi Zúzmara Futófesztivál

Csupasport
2026.01.16. 11:21

Szennyai Dorián komolyan tervez a Spartathlonnal

Csupasport
2026.01.15. 18:05

Jégfesztivál és Európa-kupa a Városligetben

Csupasport
2026.01.09. 13:51
Ezek is érdekelhetik