K. T. I. 2020.10.18 16:59 Frissítve: 2020.10.18 20:27

PL: Zaha gólja ismét garanciát jelentett a Palace pontszerzésére

A Crystal Palace Wilfried Zaha tizenegyesből szerzett góljával sokáig 1–0-ra vezetett a Brighton ellen az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 5. fordulójában, ám Alexis Mac Allister a 90. percben megmentette az egyik pontot a vendégeknek. 

Zaha a 19. percben talált a kapuba (Fotó: AFP)

Öt forduló alapján egyszerű a képlet, ha Wilfried Zaha gólt szerez, a Crystal Palace nem marad pont nélkül. Ha nem lő gólt az elefántcsontparti válogatott támadó, akkor viszont más sem tud a kapuba találni a csapatból – jön a vereség. 

Zaha a nyitó fordulóban a Southampton ellen lőtt győztes gólt, majd a második körben volt együttese, a Manchester United otthonában duplázott, a vége 3–1 lett a londoniak javára. A Brighton ellen 19 perc kellett Zahának a gólhoz – ezúttal tizenegyesből vette be a kaput (1–0).

Érdekesség, hogy Zaha már-már igazi mumusa a Brightonnak. Minden sorozatot figyelembe véve ez volt a hetedik találata a kikötővárosiak ellen – egyetlen másik riválissal szemben sem ilyen eredményes.

Pedig a Brighton küzdeni tudására nem lehetett panasz, a vendégcsapat 65 százalékos labdabirtoklási fölénnyel zárta le a meccset, 20 gólszerzési kísérlet, ugyanakkor csak három kaput eltaláló próbálkozás mellett. A házigazdának eközben 90 perc alatt csak egy pontos lövése akadt – a már említett Zaha-tizenegyes. Hát ennyire egyemberes jelenleg támadásban Roy Hodgson együttese. 

A találkozó szimbolikusan a rutin és a fiatalos lendület párharca is volt: a Palace az első négy forduló alapján a legidősebb átlagéletkorú gárda, a kezdőt vizsgálva 29 év és 89 nap jön ki, ezzel szemben a Brighton a „legfiatalabb” együttes, ugyanebben a mutatóban csupán 24 év és 326 nap szerepel Graham Potterék neve mellett. 

Már-már úgy tűnt, a rutin nyeri a csörtét, ám a 90. percben jött a 21 éves argentin ígéret, Alexis Mac Allister és 17 méterről, a tizenhatos előteréből eleresztett lövésével csak bevette Guaita kapuját (1–1).

A hosszabbításban Lewis Dunk kapott piros lapot a vendégektől, de a néhány perces emberelőnyt már nem tudta kihasználni a Palace. Még úgy sem, hogy végül a 101. percben fújta csak le a mérkőzést Stuart Attwell.

 


ANGOL PREMIER LEAGUE
5. FORDULÓ
Tottenham Hotspur–West Ham United 3–3
(Szon Hung Min 1., Kane 8., 16., ill. Balbuena 82., D. Sánchez 85. – öngól, Lanzini 90+4.)
Crystal Palace–Brighton 1–1
(Zaha 19. – 11-esből, Mac Allister 90.)
Sheffield United–Fulham 1–1
(Sharp  85. – 11-esből, ill. Lookman 77.)
KÉSŐBB
20.15: Leicester City–Aston Villa (Tv: Spíler1)  

AZ ÁLLÁS 
  1. Everton 5 4 1 14–7 +7  13
  2. Liverpool 5 3 1 1 13–13 0 10
  3. Aston Villa 3 3 11–2 +9  9
  4. Leicester City 4 3 1 12–7 +5  9
  5. Arsenal 5 3 2 8–6 +2  9
  6. Tottenham 5 2 2 1 15–8 +7  8
  7. Chelsea 5 2 2 1 13–9 +4  8
  8. West Ham 5 2 1 2 11–7 +4  7
  9. Leeds United 4 2 1 1 9–8 +1  7
10. Manchester City 4 2 1 1 7–7 0 7
11. Southampton 5 2 1 2 8–9 –1  7
12. Newcastle 5 2 1 2 7–9 –2  7
13. Crystal Palace 5 2 1 2 6–8 –2  7
14. Manchester United 4 2 2 9–12 –3  6
15. Wolverhampton 4 2 2 4–7 –3  6
16. Brighton & Hove Albion 5 1 1 3 9–11 –2  4
17. Sheffield United 5 1 4 2–7 –5  1
18. West Brom 4 1 3 5–13 –8  1
19. Fulham 5 1 4 4–12 –8  1
20. Burnley 3 3 3–8 –5  0

 

2020.10.22 11:14:13

Angol labdarúgás KOCSMÁR-TÓTH ISTVÁN

Banánhéjnyira a beteljesedéstől: „A fájdalmaimmal nekem kell együtt élnem, és azt hiszem, sosem múlnak el teljesen."

2020.10.25 19:35:01

Angol labdarúgás H. D.

Két döntetlen és 12 vereség után a „rókák” a PL-érában először nyertek az „ágyúsok” vendégeként.

2020.10.24 15:27:28

Angol labdarúgás H. D.

Ole Gunnar Solskjaer csapata a harmadik bajnokiján is nyeretlen maradt az Old Traffordon.

2020.10.19 19:48:20

Angol labdarúgás DÓCS ÁKOS

Félpályás gólok, ollózós találatok, bivalyerős kapáslövések – az MU legendája bármire képes volt.

2020.10.17 11:17:44

Angol labdarúgás BACSKAI JÁNOS

Öngól, kihagyott 11-es és elpazarolt ziccerek... aztán Pogba és Van de Beek beállása után minden megváltozott.