PL: Sam Allardyce a közösségi média átfogó bojkottjára szólít fel

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.04.09. 12:38
null
Sam Allardyce nyomást helyezne a közösségi médiumokat üzemeltető vállalatokra (Fotó: AFP)
A West Bromwich Albion labdarúgócsapatának menedzsere szerint a brit profi kluboknak a közösségi média ellen indított átfogó bojkottja jelenthet előrelépést az online rasszizmussal szemben.

 

Sam Allardyce azt követően fogalmazta meg álláspontját, hogy a skót bajnok Rangers FC és az angol másodosztályú Swansea City kedden bejelentette: bojkottálják ezeket a platformokat egy héttel azután, hogy mindkét csapat egyes játékosait rasszista kijelentésekkel illették.

„Szeretném, ha az összes klub összefogna és együtt állna ki. A 92 együttes mindegyikének egységes kiállása az egyetlen lehetőség, hogy változást érjünk el” – szögezte le a 66 esztendős tréner. Hozzátette ugyanakkor: a pénz sajnos felülírhatja ezt a kezdeményezést, mivel a bojkott bevételkiesést jelenthet, márpedig jelen helyzetben több együttes van nehéz gazdasági helyzetben.

A West Bromwichból Callum Robinson és Romaine Sawyers kapott rasszista megjegyzéseket a közösségi médiában, míg a Manchester Unitedből Axel Tuanzebe, Marcus Rashford és Anthony Martial váltak céltáblává az elmúlt hónapokban.

A szigetországi futball különböző testületei nyomást helyeztek a közösségi médiumokat üzemeltető vállalatokra a fellépés érdekében, az Instagram már jelentett be intézkedéseket, és a Twitter is fokozott erőfeszítéseket tesz a rasszizmus visszaszorításáért, miután 2019-ben több mint 700 esetben fordult elő hasonló megnyilvánulás a labdarúgásban.

Az Arsenal és a francia válogatott korábbi csatára, Thierry Henry a múlt hónapban törölte a közösségi médiafelületeit tiltakozásul azon platformok ellen, amelyek nem szankcionálják a névtelenség mögé bújó, rasszista és megfélemlítő felhasználókat.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik